Kétnyelvű táblák az országúton

2018. november 23., péntek, Közélet

Sepsiszentgyörgy önkormányzata megkezdte a kétnyelvű irányítótáblák elhelyezését a 12-es országútnak a megyeszékhelyen áthaladó szakaszán. A Păiuş David és az Oltmező útról van szó, amelyek kezelését tavaly decemberben adta át a városnak az országos útügyi társaság, és amelyek felújítása már el is kezdődött.

  • Vargyasi Levente felvétele
    Vargyasi Levente felvétele

Első lépésben a gyalogátjárókat festették fel az úttestre, az Oltmező úton pedig a közvilágítás korszerűsítése is a befejezéséhez közeledik. A következő két évben a járdákat fogják rendbe tenni mindkét hosszú utcában. Ezt is megkezdték már, eddig egy rövid szakasz készült el az állomási katonaszobor előtt. Megújul majd a közvilágítás a Păiuş David úton is – közölte Antal Árpád polgármester. Hozzátette: a lakosság kérésének eleget téve a városi buszvállalat rendszeres járatot indított az Arénához, amely a Kaufland Áruháznál is megáll.

A város többi részén is haladnak a kisebb-nagyobb javításokkal. A Benedek Elek utcai tömbházak mellett az önkormányzat saját utászcégének emberei javítják a járdát, és az elöljáró bízik abban, hogy idén le is tudják aszfaltozni. Ugyancsak önerőből – de már a rossz munkát végző korábbi kivitelező által itt hagyott jótállási pénzből – burkolják újra a Mihai Viteazul tér kövezett részeit.

A Csíki negyedben az Otthon sétányon elkészült az esővízcsatorna, a járda és a parkoló, az úttest aszfaltozása következik, amit a megyei út- és hídépítő vállalat fog elvégezni. A Kós Károly utca középső szakaszán már csak az új villanyoszlopok beállítása és az úttest festése van hátra, a László Ferenc utcában nemsokára le lehetne önteni az alsó réteg aszfaltot, és akkor a Sas utca következik – remélhetőleg még az idén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1469
szavazógép
2018-11-23: Közélet - Nagy D. István:

Képviselőcsere Sepsiszentgyörgyön

Jánó Mihály művészettörténész (fotó) vette át a Miklós Zoltán lemondásával megüresedett helyet a sepsiszentgyörgyi városi tanácsban.
2018-11-23: Közélet - Szekeres Attila:

Pénz a nemzeti ünnepre

Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén többségi szavazattal jóváhagyták a december 1-jei román nemzeti ünnep háromszéki központi rendezvényeinek társfinanszírozását. A két kisebb magyar csoport feltételeket fogalmazott meg.