Első alkalommal szervez állásbörzét fogyatékkal élők számára december elején a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség. A rendhagyó eseményre szakintézményekkel és alapítványokkal együttműködve készülnek, a háromszéki munkáltatókat pedig arra ösztönzik, mielőbb jelezzék humánerőforrás-igényüket, illetve támogassák a sérültek elhelyezkedését.
Az állásvásárt december harmadikára, a fogyatékkal élők világnapjára időzítették, a munkatársakat kereső vállalkozások, intézmények képviselőit, illetve az elhelyezkedés iránt érdeklődőket a munkaerő-ügynökség sepsiszentgyörgyi, Dália utcai székhelyén fogadják.
Kelemen Tibor intézményvezető havi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a fogyatékkal élőknek is lehetőségük van elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ennek módját, kereteit az érvényes törvények szabályozzák. Ahol a dolgozói létszám legalább félszáz fő, ott kötelező a sérültek foglalkoztatása (a kötelező arány 4 százalék a teljes létszámból). Anyagi támogatás is igényelhető: a szakhivatal 2250 lejes juttatást folyósít, amennyiben a munkaadó 50 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztat, vagy ennél többet, de már teljesítette a törvény által előírt kötelezettségét, és azon felül köt szerződést fogyatékossággal élő dolgozóval – mutatott rá az igazgató. A támogatást 12 hónapig, pályakezdő esetén pedig másfél évig folyósítják.
A fogyatékkal élők beilleszkedése tekintetében Háromszék számos jó példával szolgál. Kelemen Tibor a Diakónia Keresztyén Alapítvány és az Írisz Ház keretében elindított célirányos programok mellett a Máltai Szeretetszolgálatot, továbbá a kábelköteggyártásra szakosodott Valkes Kft.-t említette, ahol bizonyos munkafolyamatokat sérültek végeznek, s ezért javadalmazásban is részesülnek.
A munkaügyi igazgató úgy véli, viszonylag kevés a foglalkoztatásba bevonható érintett, ennek ellenére arra ösztönzi a háromszéki munkaadókat, éljenek a lehetőséggel, vegyenek részt a börzén, ismerjék meg, mérjék fel személyesen a jelentkezők képességeit, támogassák elhelyezkedésüket. Az egyre hangsúlyosabbá váló munkaerőhiány kapcsán úgy fogalmazott, „minden munkavégzésre képes személy fontos, nem engedhetjük meg, hogy elveszítsük őket”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.