Elhalálozás

2018. november 24., szombat, Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett
NAGY IRMA
(szül. SZÉKELY)
életének 87. évében hosszú betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2018. november 25-én 14 órakor lesz az árkosi ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
702

Megemlékezés
Egy szál virág, egy halk ima, szemünkben könny, szívünkben fájdalom, mert megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen a kéz, mely dolgozni imádott. Szomorúan emlékezünk a kilyéni özv. VIRÁG ROZÁLIÁRA (szül. ­BARABÁS) halálának első évfordulóján.
Szerettei
700


Egy pillanat volt, és megállt a szíved, melyben nem volt más, csak jóság és szeretet. A búcsúszó, amit már nem tudtál kimondani, elmaradt, de fájó emléked örökre megmarad. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a kilyéni VIRÁG ROZÁLIÁRA halálának első évfordulóján. A szeretet soha el nem múlik.
Fia, Sanyi és családja
4309026


Fájó szívvel emlékezünk a gidófalvi FICZ IBOLYÁRA (VIORICA), akit hat hete kísértünk utolsó útjára. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és a nehéz pillanatokban segítettek. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4309065


Az idő múlik, feledni nem lehet, szívünkben őrizzük az emlékedet. Fájó szívvel emlékezünk a kilyéni VIRÁG ROZÁLIÁRA halálának első évfordulóján.
Testvére, Gyula és családja
4309027


Fájó szívvel emlékezünk a maksai OLÁH-BADI IMRÉRE halálának 8. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Szerettei
698


Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a nemes lelkű, dolgos kezű, segítőkész édesanyára, nagymamára, dédmamára, KOZMA TERÉZIÁRA – a Domb utca volt lakosára – halálának 10. évfordulóján. Pihenése legyen háboríthatatlan, emléke áldott.
Lánya, unokája
és annak családja
4308997


Bármilyen csodás az élet, pótolni nem tudna soha senki téged. Fájó szívvel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, id. GERGELY PÉTERRE halálának 5. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Bánatos özvegye, fia, lánya és azok családja
4309067


Húsz éve, hogy lehanyatlott egy dolgos kéz, egy nemes lélek távozott a túlsó partra 64 évesen. Anyai, nagy­anyai féltő gondoskodása ma is él szívünkben. Így emlékezünk az uzoni TARCSI VILMÁRA halála évfordulóján.
Szerettei
4309041


Fájó szívvel emlékezünk VERESS VILMÁRA (szül. BOÉR) halálának 10. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4309066


Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Egy a reményünk, mely éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk veled. Fájó szívvel emlékezünk a miklósvári ifj. BANGA GÉZÁRA halálának 2. évfordulóján.
Szerettei
4309071


Fájó szívvel emlékezünk a maksai id. BAJKÓ SÁNDORRA halálának 3. évfordulóján. Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4309072

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen következményekkel jár a Nyugati Szövetség létrehozása?









eredmények
szavazatok száma 614
szavazógép
2018-11-24: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor

Könyvbemutató
DIMÉNY ATTILA néprajzkutató, múzeumvezető A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen (1750–1944) című könyvét november 26-án, hétfőn 18 órától mutatják be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
2018-11-24: Sport - :

Sportolóink a hétvégén

ASZTALITENISZ. Ma és holnap a kézdivásárhelyi sportcsarnok ad otthont a Dobolyi Aladár Emlékversenynek, amelyen közel 200 gyerek, újonc és serdülő korosztályú pingpongozó áll asztalhoz. A megmérettetés ma 9 órakor kezdődik, a 14 és 16 óra közötti ebédszünetet követően 20 óráig folytatódik. Vasárnap szintén 9 órától rajtol a küzdelem, a megmérettetés pedig várhatóan 11.30-kor fejeződik be.