Olcsóbb a külföldi kő

Első kérdésünk persze a helybéli kőbányára vonatkozott, hogy annak termékei miért hiányoznak a lerakat kínálatából. Mert hiányoznak, s a kőfaragó dinasztia és a behozott olasz márvány ,,történelmi találkája", mint látni fogjuk, emiatt még késik.

― Önök erre a helyi kőre nem tartanak igényt?

― Igazából nem ― feleli Könczei Lehel, a Kamen Ro Kft. társtulajdonosa ―, mivel a polyáni kő feldolgozása nagyon nehéz, főleg kalapáccsal, vésővel, kézi szerszámokkal lehet faragni, gépi megmunkálásra nem alkalmas, puha és könnyen elroppan.

A polyáni kő nagyon tartósnak is bizonyulhat, mint láttuk, a cégvezetőség tagja szerint azonban ők más technológiára építenek, más vevőkörnek más terméket kívánnak szállítani, s bár elismeri, hogy a székelyföldi nyersanyagpiacon még nem ártana szétnézni, szívesebben beszél a két éve indult cég eddigi útjáról. A gazdasági elképzeléseit az üzletember meglévő kapcsolataira építheti:

— Mi inkább a márványra, gránitra és mészkőre álltunk rá, mert ezekből szebb dolgokat lehet kihozni, és nem utolsósorban egyik cégalapítónk révén jó importkapcsolatokat építettünk ki.

A kérdésre, miért importálnak, mikor Erdélyben is van kő elég, a válasz lefegyverző: mert olcsóbb.

― Sokkal kevesebbe kerül Olaszországból és Horvátországból hozni be követ, mint például Máramarosszigetről. Ott több magánbánya működik ugyan, de a fekete gránitért többet kérnek, mint az olaszok, nekünk is többet kellene kérnünk kuncsaftjainktól. A hazaiak azért termelnek drágábban, mert nincsenek kellőképpen gépesítve, a cégek kicsik, nem fejlődőképesek, kitermelésük nagy költséggel jár.

Nos, az olasz és horvát kapcsolatnak megvan a maga története. A kezdeményező tulajdonképpen Vasilov János kézdivásárhelyi születésű fiatalember, akiről üzlettársa azt meséli, hogy még a kilencvenes években huszonötödmagával látogatott ki Hatvanba egy csereüdültetésben részt vevő csoporttal, és akkor kötött ismeretséget az ottani polgármester családjával. A középiskola elvégzése után ők segítettek munkát találni és megtelepedni Magyarországon, utóbb fiukkal tervezte megalapítani a mai céget. Eredetileg a fiú magyarországi gránitüzemének gépeit szerelték volna le, és hozták volna át, utóbb e terv kútba esett, és Vasilov János új üzlettársat talált, akinek megtetszett az ötlet, és vállalta, hogy 45 százalék erejéig beruház e cégbe, ugyanannyit birtokol Vasilov is, aki a munkamegosztásban a beszerzésért felel, és tíz százalék a Könczei Lehelé, akire a belföldi szervezés hárul.

Feldolgozni, forgalmazni

Könczei Lehel élénken tiltakozik, mikor kőlerakatnak minősítem bélafalvi telephelyüket, ott ugyanis sokkal többről van szó.

― Vasilov szülei nyugdíjba menvén, kiköltöztek Bélafalvára, így találtunk mi is otthonra, a volt téesz felhagyott épületeiből vettünk meg egyet, persze anyagi okokból is az volt előnyösebb. Kézdin létezik kőlerakat, de más módszerrel, pattintással faragott, egyenetlen követ árulnak, talán Szelterszfürdő környékéről hozzák. Számunkra nem konkurencia, mert mi nem csupán kereskedünk, fel is dolgozzuk adott méretre a behozott árut, s a fő tevékenységünk hovatovább ez lesz. Van kővágógépünk, csiszolónk stb., a finomcsiszolást még kézzel végezzük, de remélem, jövő évre azt a több tízezer eurós gépet is megvásároljuk.

A befektetés pontos értékét nem firtatja a riporter, de megtudja, az százezer eurós nagyságrendű. A céget 2006 áprilisában jegyeztették be, de abban az évben a tervek módosulása miatt nem működött még, folyt a piackutatás, s végül beindulnia a következő év márciusában sikerült, mégpedig négy alkalmazottal. Mára e számot a megrendelések szaporodásával nyolcra bővítették, Könczei Lehel kis cégnek minősíti, hozzátéve, hogy további építkezéseket terveznek.

— A piac az elvártnál jobban reagált Kézdi környékén is ― magyarázza, nem titkolva, hogy pillanatnyilag a szomszédos megyébe szállítanak többet, érezhetően jobbnak nevezi (nem egyedüliként, sok üzletember tapasztalta már) a Székelyudvarhely körüli konjunktúrát. Itt és másutt is kiállítási felületet keresnek, standokat állítanak-állítanának fel az építőanyag-lerakatokban, ahol fogékonyságot találnak ajánlatukra. A riporter a telephelyen egy magyarul tökéletesen beszélő román hölggyel találkozott, kiderül, az ő feladata lesz ügynökként a regáti piac felderítése, mert idővel a cég oda is kíván szállítani, számítva az építőipar átlagon felüli lendületére.

A kő dicsérete

Az építőipari konjunktúrával együtt a megrendelők igényei is változnak. Begyűrűzik, és teret nyer a külföldi trend, mely a természetes eredetű kövek iránti kereslet növekedését hozza magával. A csempézés hőskorában ― ebből nemzedékem kettőt is megért, egyszer a régi rendszerben csempéztetett fürdőiben és konyhájában, aki tudott, erről utóbb kisült, hogy vagy kontármunka, vagy a sokkal szebb minőségű, színes és mintás nyugati fali csempe kedvéért sürgősen le kell verni, mert bántja a szemet és a jó ízlést. A kilencvenes években folyó általános csemperagasztásnak most új divat fog gátat szabni: a természetes kő kultusza.

A természetes anyagok, a fa és kő reneszánszát éli, egyre nagyobb szerepet kap az építkezésekben. A bélafalvihoz hasonló kisüzem kínálatából már következtetni lehet a keresletre. Szép fekete gránit sírköveket fényképeztem, mást is állítanak elő. Negyventonnás kamionból rakodják villás emelővel a jó másfél-két méter átmérőjű súlyos márványlapokat, mellettük koralldarabokat látok. A fehér, szürke, vörösbe játszó, fekete kőlapok mintázata valóságos művészi rajzokkal vetekszik. Nagy fantázia rejlik továbbá a görgetett kövekben, melyeket a vizek munkáltak meg.

— Az ideális kuncsaft maga választja ki, amire szüksége van, a kő nem olyan, hogy távirányítással megrendelhető lenne. Szín, árnyalat, minőség, mintázat, vastagság, mind számít, az egyéni ízlés a mérvadó. Mit gyártunk a legtöbbet? Burkolólapokat sokat, könyöklőket meg bárpultokat, ezeket gránitból, márványból és mészkőből. (A könyöklő az ablakpárkány üzleti neve.)

A munkáskéz dicsérete

A környék szempontjából nyilván az a legfontosabb, hány alkalmazottat tud az új cég foglalkoztatni, hányan és hogyan fognak megélni az idetelepített üzletágból. Mint mindenütt, a munkahely a legnagyobb hiánycikk e kis faluban is. Amikor Könczeiék cégüket megalapították, számoltak azzal, hogy Magyarországon nagyon sok felső-háromszéki dolgozik kőlerakatokban, ott szakmát tanult s bizonyára szívesen jönne haza. Ha sikerül bővíteni a termelést, ha megszilárdul a cég, itt megtalálhatja számítását talán a munkavállaló is.

― A mai nyolc alkalmazott mind helybeli, szomszéd falusi. Kis robogókkal ingáznak 46 kilométerről. Van, aki magyarországi tapasztalattal rendelkezik a szakmában, van, aki itt tanulta. Úgy néz ki, jól választottunk, a munka minőségi. Egy éve működünk, udvart, épületet kellett rendbe tenni, betonozni. A tavalyi évet még veszteséggel zártuk. Pályázni csak nyereséges cég pályázhat, az idei első félévi mérleg most készül, meg vagyok győződve, pozitív lesz. Brassóban egy kilenc tömbházból álló negyedet építő cégnek dolgoztunk, burkolókövet szállítottunk. Jövő év végére kinőheti magát a cég. Akkor megkezdhetjük a toborzást, Magyarországról hazatelepítve az ott kőmegmunkálással foglalkozók egy részét. Sokan hazajönnének még szerényebb bérért is, mert itthon sokkal olcsóbban meg tudnak élni. Mi? Termelésfüggő bérezést állapítottunk meg. Olyan hatszáz lej az átlagbér, de nem azért, mert nem szeretnénk többet adni, hanem mert induló cégként sok az olyan kiadásunk, mely a kezdetekkel kapcsolatos. Pillanatnyilag kevés türelmet kértünk az alkalmazottaktól. Meglepően jól viszonyultak a dologhoz. Értékelik, hogy itthon lehetnek, nem kell a városba se ingázniuk. De nem ragadunk le ennél az átlagkeresetnél.

*

Visszatérünk a székelyföldi kőbányákra. Nem lévén szakmabéli, nem tudom megítélni, termékeikhez hol találnának bányát, eszembe jut a szárhegyi márványhegy vagy az egykori Bazalt nevet viselő vállalat. Könczei Lehel lát lehetőséget egy ilyen együttműködésre, de példaként említi a nehézségeket, hogy a szelterszfürdői közbirtokosság egy éve kapta vissza saját bányáját, sokfelé még rendezetlenek a tulajdonviszonyok. Itt csak felhívhatjuk az érdekeltek, a szóba jöhető üzletfelek figyelmét: sok közbirtokosság keresi, miből tehet szert jövedelemre a fa mellett, érdemes lenne geológusokkal felméretni kőzetvagyonunkat is. Nem hiszem, hogy egyedül zúzottkövet vagy kockakőnek valót lehetne kifejteni az Olt menti, nagyobb volumenű kőbányákból például. Nem győzte meg a riportert az sem, ahogyan az üzletember a kézdiszentkereszti kőről vélekedik. Azt igenis, lehet csiszolni, lehet belőle burkolóanyagot, akár faragottat, akár gatterrel vágottat készíteni. Ha kapulábnak, sírkőnek időt állóan tartós, a gépi megmunkálással talán még többet lehetne kihozni belőle.