Udvarias, ám sok tekintetben reális képet fest Románia fejlődéséről Tatiana Proskuryakova, a Világbank országmenedzsere. A szakember Agerpresnek adott interjújából emelünk ki néhány fontos gondolatot.
A 100. évfordulójához közeledő Románia sok dologra büszke lehet, ám nagyon fontos lenne, hogy ne csupán földrajzi értelemben legyen egységes, hanem azokra a lehetőségekre is figyelnie kellene, amit a lakosság kínál – fejtette ki a szakember. Hiszen miközben nemzetközi versenyeket nyerő diákokkal, ragyogó IT-szakemberekkel rendelkezik, nem minden lakosának van lehetősége kitörni a szegénységből vagy az elmaradottabb vidékek szorításából. Ezek a jelentős különbségek csakis az oktatás területén elengedhetetlenül szükséges beruházásokkal csökkenthetőek, a döntéseket pedig az ágazatban dolgozó szakemberekre kellene bízni – véli a Magyarországért is felelős szakember. A másik jelentős terület az egészségügy, egy ország versenyképességét ugyanis elsősorban a humán erőforrás minősége adja. Ugyanakkor az ország különböző régiói között is mélyülnek a különbségek, annak ellenére, hogy Románia és Lengyelország a legtöbbet profitált az unió kohéziós politikájából – fogalmazott a szakember.
Egy másik paradoxon az, hogy miközben az ország egyre gazdagabb, az elszegényedés mértéke egyre növekszik, ami azt bizonyítja, hogy a gazdasági fejlődés eredményeiből nem mindenki részesül egyenlőképpen. Ha Románia miniszterelnöke lenne, akkor egy konkrét célt jelölne ki a fejlődés irányának, hasonlóan az ország uniós csatlakozása előtti időszakhoz – mondta Tatiana Proskuryakova, aki szerint a közeljövő legnagyobb kihívása demográfiai jellegű, nevezetesen, hogy az ország vissza tudja-e csalogatni az elvándorolt állampolgárokat. A Világbank szakembere rendkívüli lehetőségként tekint a gazdag kulturális hagyományokra, az ország előnyös földrajzi helyzetére, éghajlati adottságaira, termőföldjére, de leginkább az emberi tényezőre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.