Négy autógumi karácsonyra

Az Inova Kft. neve az innovációból származik — magyarázza Meszesi Nándor, a különben marosvásárhelyi illetőségű, de Sárfalvára honosodott befektető. — Úgy éreztük, hiány van a környéken komoly cukrászlaborból, s hogy újítani kell e téren, mert az emberek hovatovább nemcsak azt nézik, mennyit esznek, hanem azt is, mit fogyasztanak.

No de a cégalapításhoz tőkére és tapasztalatra volt szükség a bátorságon kívül, a vállalkozó mindkettőt a Maros-parti nagyvárosban szerezte meg. Csattanós történet, érdemes elidőzni az inaskodás éveinél. A mesebeli bűvészinas varázspálcáját és vele a keserű élményt a rendszerváltás utáni idők nyújtották a fiatalembernek.

— 1998-ban végeztem el a közgazdasági szakot a temesvári egyetemen, de az üzleti életbe már azt megelőzően beléptem. Az egyetemi évek alatt tördelőszerkesztőként bedolgoztam egy marosvásárhelyi könyvkiadónak, s egyik karácsony előtt jelentkeztem a cégvezetőnél, hogy szeretném a fizetésemet megkapni. Nem csekély összegről volt szó, mert több hónapos hátralékkal volt adósom a cég. És akkor a főnök kijelentette, hogy pénz nincs, van viszont négy vadonatúj Dacia-külső a birtokában, azt a bérem ellenében nekem adja. Akkor fogadtam meg, hogy én többet soha senkinek nem dolgozom, hanem saját céget alapítok. Huszonkét éves voltam. Tudattam vele, hogy nem korrekt az ajánlat, nekem családom, barátnőm van, kötelességeim, s hogy ezt még meg fogja bánni. Mikor a következő év februárjában tizenharmadmagammal kiváltunk a cégből, és új kiadót hoztunk létre, bizonyára elgondolkodott szavaimon, mert az övé valóban összeomlott.

Az anekdotán túl a riporter azt firtatta, fizetésképtelen volt-e a régi cég, vagy egyéb oka volt a ,,karácsonyra autógumit" akciónak. A beszélgetőtárs érdekes morális tanulsággal szolgál:

— Ma jobban értem, mint akkor. Minden üzletember pályája több szakaszra oszlik. Az elsőben az ambíció hajt, nem érdekel a pénz, arra törekszem, hogy egzisztenciát teremtsek magamnak, de egyben megmutassam a világnak, mire vagyok képes. A következő szakaszban elkapja az embert a kapzsiság. A volt főnöknek ebben a stádiumban dőlt dugába a vállalkozása. Nem adta ki a fizetéseket idejében, nem fizette a szállítóit, oda juttatta magát, ahova egy üzletembernek nem szabad: nem hitt már neki senki. A harmadik szakaszt szerintem, mikor az ember megmutatja, hogy alkotott valamit az életben, s megvan az elégtétele, hogy bizonyított, nem érte meg. Fontosabb volt neki akkor az, hogy építkezzen, kocsikat vegyen, s úgy gondolta, nekünk kizárólag az a dolgunk, hogy őt gazdagítsuk.

De hogy van az, hogy hónapokig nem fizetek valakit, és az mégis kitart mellettem? Nem az lenne a természetes, hogy átmegy a konkurenciához?

Megtudom, hogy ,,az alkalmazottak nagyon türelmesek tudnak lenni — egy bizonyos fokig. Amíg a puliszka el nem robban! Ha elrobbant, ott már nincs mit tenni. Ha elveszítetted a hiteled az emberek előtt..."

Mindenkinek van egy hivatása

Az ifjú tehát elhatározta: saját szakállára fog azontúl dolgozni, hatmillió lejen vett egy lézernyomtatót, csatlakoztak hozzá társai, s ebből saját céget fejlesztett ki. Előbb kiadóként, majd mikor a rosszul fizető terjesztők és a nyomdák miatt (a kiadások 80 százalékát azok emésztették fel) megszorult, nyomdagépeket vásárolt, és ma menő nyomdaipari kisvállalkozása van Marosvásárhelyen, többek közt a megyénkben is terjesztett, óvodásoknak szánt Döncike és Manócska folyóiratokat adják és nyomják ki azok román megfelelőivel együtt. ,,Hányan vagyunk Vásárhelyen? Ismerőseim közül fel tudok sorolni még legalább tíz kis nyomdát a városban, ami azt jelenti, vagyunk vagy hatvanan. Egy személy akár esküvői meghívókból is meg tud élni." Témánk szempontjából a nyomda azért fontos, mert innen származik a cukrászlaborba befektetett tőke. A két éve kezdődött vásárhelyi ,,ipari boom" (fellendülés), ahogy nevezi — ,,megnyíltak a pénztárcák, a kilencvenes években így vagy úgy összegyűlt pénzt tőkésítették" —, a nagyobb gyári megrendelések besegítettek abban, hogy amikor az interneten megismerte mai élettársát, a sárfalvi Mónikát, akivel most készülnek összeházasodni, készen álljon egy újabb befektetésre. De ehhez is kellett egy erkölcsi ösztöke:

— Nem nősültem korábban, mert az az életfelfogásom, hogy előbb meg kell ,,házasodnom" hozzá — neveti el magát. — Édesapámtól örököltem, hogy addig ne tégy olyan lépést, amíg nem vagy képes eltartani magad. Nos, megismertem Mónikát az interneten, meglátogattam őket, idővel leköltözött Vásárhelyre, és éltük az életet, mint két normális fiatal. Persze, terveket szőttünk házasságról, családalapításról, s én, aki borzasztó aktív vagyok, azon kezdtem töprengeni, mi lenne az a foglalkozás, ami neki megfelelne. Gondoltunk szoláriumra, műkörömre, kozmetikára, egyebekre. Egy családi névnap alkalmával Mónika sütött egy gyönyörű tortát. Abban a pillanatban kigyúlt a körte a fejemben, hogy itt a megoldás. Pedig azt sem tudtam, mi fán terem a cukrászat! Előálltam az ötlettel, és megkezdtük Vásárhelyt az előkészületeket. De hibát követtem el, nem néztem előbb szét a vásárhelyi piacon. Emiatt késett a dolog, de amikor lejöttünk ide, Kézdire, itt is szétnéztem, és úgy éreztem, megférne még egy komoly cukrászlabor. Nincs kifogásom a létező szövetkezeti ellen, de azt tapasztaltam, ami nincs magánkézben, ott nincs törekvés a fejlesztésre, és nincs érdek, illetve az alkalmazottak magánérdeke más.

Tésztaköltemények

A sárfalvi szülők segítségével, kik különben bálványosfürdői vendéglősökként mentek nyugdíjba, került egy bezárt kocsma a helységben (,,kihaltak a faluból az agglegények"), és elkezdődött az új vállalkozás megalapítása.

— Kimentünk Hollandiába, ahol nekem rokonaim élnek, gépeket vásárolni. Olyan emberekkel találkoztunk, akikre azt szokás mondani: téged az Isten küldött. Nagyon készségesen elmagyaráztak mindent, milyen gépekre van szükség, miből lehet minőséget gyártani, és Mónikát bevezették a tudnivalókba. Megvásároltuk a gépeket, hazahoztuk, berendeztük a labort, és elindult a termelés. Használt holland gépekkel, igen. Utólag újabbakat is vásároltunk, persze. Nem bankkölcsönből, én csak önerőből szeretek fejleszteni. Nem nyújtózkodom messzebb, mint ameddig a takaróm ér. Jó, ne hazudjak, édesapámtól kaptam 4000 márkát nyomdagépre még annak idején, két hónap múlva meg is adtam.

Sok nehézségbe ütköztünk, félig felépítettük, le kellett bontani és újrakezdeni. Miért? Mert maga a hatóság sem tudta, hogy az uniós elvárások mik lesznek. Engedélyezéskor ebben is kifogást találtak, abban is, lebontottuk hát, és felépítettük másképp. Rengeteg pénzbe került, végül 2006. november elsején beindult a termelés.

A vállalkozónak volt még egy keserű tapasztalata. Kisebb hűtőket vett, és üzlettársakat keresett, akiknél azokat elhelyezze a célból, hogy nekik szállítson. Nem részletezi, de csalódnia kellett, úgy érzi, a konkurencia akarta ,,kilökni a piacról".

— Akkor láttam be, hogy cukrászdát kell nyitnom, hogy magam forgalmazhassam az árumat. Megnyílt a Tortissima a gyárak utcájában, a Lénárt Optika mellett. De annak bevétele nem volt elég ahhoz, hogy ennyi embert fizessünk, s olyan helyzetbe kerültem, mint már nemegyszer életemben: ott álltunk a csőd szélén. S akkor utolsó pénzemen, ami volt, megnyitottam a Rigó Jancsi cukrászdát a központban, a tanáccsal szemben. Attól a pillanattól kezdve e két cukrászdát látjuk el, és Kovásznára is szállítunk. Tavaly augusztusban történt, mára érezni, hogy érdemes volt belevágni. Rájöttem, mennyire igaza volt holland ismerősömnek, amikor azt mondta: ahogy az üzleti világ konszolidálódik, a tendencia megváltozik. Már nem arra fognak az emberek törekedni, hogy hirtelen meggazdagodjanak, hanem hogy tisztes módon megéljenek a maguk kisebb vállalkozásaiból. Minden negyednek külön péksége, mészárszéke, cukrászdája stb. lesz, és tulajdonosaik, miként ma, nem arra hajtanak, hogy meggazdagodjanak, hanem hogy megéljenek, elfoglaltságuk és persze elégtételük legyen. Minden embernek van egy hivatása, amire termett, azt meg kell keresnie és ki kell aknáznia. Nálunk Mónika az agya az egész termelésnek. A nem hagyományos süteményeket ő találja ki, például a meggyes tortaszeletet vagy az eperhabost, amit nagyon szeretnek vevőink. Ezért mondom, hogy a lélek a legfontosabb, ha benne van az ember a munkájában, akkor az biztos, sikerülni fog.

E végszó után pár adat távirati stílusban: a cég családi összefogáson alapulva működik, a leendő após vállalta a szállítást, az alkalmazottak száma nyolc, helyiek és ingázók, főcukrász telepedett haza Szentgyörgyről a kedvükért, az átlagbér hatmillió, ennél a kiemelt munkakörökben dolgozók többet kapnak, a befektetés félig már megtérült. A cégvezető bővítésen töri fejét, fagylaltgépet vásárolt, holland recept szerinti és hozzávalókkal készült fagylaltot gyárt, új cukrászdákat nyithat meg idővel, lát fejlődési lehetőséget. A mintaszerűen tiszta laborban készült képek is patikatisztaságról tanúskodnak. Mindezt úgy érte el, hogy a helyi infrastruktúra hiánya miatt (,,elhanyagolt település, bár Kézdihez tartozik") saját kutat kellett fúratnia és víztisztítót üzemeltetnie! Büszke rá, hogy úgy érzi, a minőséget tudta tartani: ,,ismerős gratulált, hogy az egy év alatt a tészta jó íze, nagysága, sőt, ára sem változott". Épül a családi ház is Sárfalván, lesz, ahol a gólyának fészket raknia. Végül kifejti, reménykedik abban, hogy ,,a cukrászdakultúra nálunk is eléri majd a magyarországi szintet".

Hogy a hollandiairól ne is beszéljünk, ugye?