Tejgyár a határban — növeli a kapacitását
A fővárosban is kiemelten számon tartott tőkemozgásba vonta be megyénket ismét egy fontos amerikai székhelyű befektetési alap, a SigmaBleyzer Southeast European Fund IV.
A minap az a tizenegy tagú igazgatótanács is megalakult, mely a háromszéki Covalact és két Hargita megyei tejgyár, a Primulact és a Lactate Harghita összevonásából alakult cégcsoportot fogja irányítani, s melynek első célja a székelyföldi tejtermelés jelenlétének megerősítése az országos piacon — mondotta el lapunknak Ioan Bălan, a tejgyár vezérigazgatója. (A Primulact a Covalacttal összemérhető erejű cég, tavaly 12,8 millió eurós összforgalmat bonyolított le, ezt a Primulact 6,4 millióval egészítette ki.)
A székely tejkonszernnek is nevezhető képződmény létrehozása a SigmaBleyzer befektetési alap legújabb koncentrációs lépése, miután az alap a kibontakozást kereső sepsiszentgyörgyi tejgyár többségi részvényeinek megvásárlásával ― az üzlet hétmillió euróba került ― tavaly megjelent a térségben, majd megszerezte a két szomszéd megyei céget is, és tőkeemeléssel részesedését 90 százalék körülire növelte bennük. A nemzetközi téren is számon tartott, főleg Ukrajnában, Bulgáriában és Romániában tevékenykedő befektetési alap az elkövetkező két évben nagyarányú beruházásra készül székelyföldi gyáraiban, a termelést többszörösére kívánja emelni, s ebben nyilván mindenekelőtt az itteni tejtermelésre számít.
A kereslet növekedése, a felvásárlás fokozódása fellendítheti az itteni versenyképes tehenészeteket, s várhatóan nagyarányú átalakulást indít meg mind a tehenek létszáma, mind a farmok felszereltsége tekintetében. A térség tejtermelését a saját, illetve a nemzetközi élvonal hasonlatosságára átgyúró mozgások rendjén messze gyűrűző változások várhatóak a régió egész mezőgazdaságában. Ioan Bălan szerint a kisebb gazdák számára egyedüli kiútként a szövetkezés kínálkozik, különben képtelenek lesznek lépést tartani, fennmaradni. ,,Nem a papíron való szövetkezésre gondolok, hanem a valódi szövetkezeti termelés megszervezésére. A nyersanyagátvétel az uniós követelmények szigorúbb feltételei között fog ezentúl zajlani, a minőségi mutatók betartásával. Érezhetően élesedik a verseny a legalább húsz vagy annál több tehenet tartó farmokért."
A háromszéki tejgyár feldolgozói kapacitása 2010-ig a beruházás, a korszerűsítés nyomán megkétszereződik (most naponta 200 000 litert dolgoz fel). A vállalat átszervezését 2009 végéig kell lebonyolítania a vezetőségnek. A gyár megőrzi különben viszonylagos önállóságát az átmenet után is.
Bălan igazgató magától értetődőnek tartja, hogy a nagy tehenészeteknek kedveznek ezentúl a feltételek. ,,A korszerű felszereléssel rendelkezőket juttatják előnyhöz a változások — mondotta. — Mindazonáltal nem hangsúlyoznám kizárólag e tényező jelentőségét, ugyanis az árkosi farmon tett látogatásuk alkalmával a nyugat-európaiak maguk is beismerték, hogy az ehhez foghatóan modern farmok náluk is ritkaságszámba mennek. Tény azonban, hogy nálunk nem egy helyt nemhogy meleg víz, de folyó víz sem áll a tehéntartó gazdák rendelkezésére" — s ez tarthatatlanná válik a jövőben. Bălan szerint az állat-egészségügyi hatóság szigorának fokozódása is várható a következőkben a piaci átvétel feltételeinek változása mellett. Az új konszern ennek megfelelően, bár a székelyföldi nyersanyagot kívánja elsősorban feldolgozni, felvásárlói körét azon kívül is tágítani szeretné.
A nemzetközi pénzintézetekkel együttműködő SigmaBleyzer — egy internetes hír szerint a Nemzetközi Befektetési Bank egy 250 millió eurós pályázatát is elnyerte 2006-ban a hivatalos indoklás szerint a piaci viszonyok meghonosítása céljával a kelet-európai régióban — terjeszkedése rendjén újabb tejgyár megvásárlását fontolgatja, valamint azt, hogy külföldre is fog szállítani. Eddigi lépései jogán már a hazai legnagyobbak közé lépett elő a rangsorban, a nemzetközi cégek itteni leágazásai, a Friesland és a Danone mellé. A székely megyékbeli vállalatok egyesítését a minap jóváhagyta az országos versenytanács is. Várható, hogy minőségi termékeivel az üzletláncokban az új konszern az együttes fellépés, a versenyképesebb árak folytán nagyobb vevői figyelmet ébresztve lesz ezentúl jelen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.