Hírsaláta

2018. november 29., csütörtök, Belföld
ROMÁNIA MEGVERTE MAGYARORSZÁGOT. Létezik egy Interparlamentáris Labdarúgó-bajnokság, amelyet 2013 óta szerveznek, többnyire a törökországi Antalyában. Idén is sor került a politikusi focizásra, november 23. és 26. között, a bajnokságon Ukrajna, Törökország, Kenya, Magyarország és Románia csapatai vettek részt.
  • Fotó: Főtér
    Fotó: Főtér
A román csapatot a sokszínűség képviselte, tagjait a Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Liberális Párt, Népi Mozgalom Párt, Romániai Horvátok Szövetsége, Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége szolgáltatta, no meg parlamenti tanácsadók, kormányzati alkalmazottak is erősítették a válogatottat. A csapat 5–4-re verte Törökországot, a döntőben pedig 1–0-s megsemmisítő győzelmet aratott Magyarország fölött, amellyel egyben meg is nyerte a kupát. Az igazi ínyencség azonban még csak most következik. A derék parlamenti válogatott hazatért Bukarestbe, ahol Liviu Dragnea szocdem elnök nemcsak fogadta, hanem díjazta is a derék sportolókat. Sőt, beszédet is mondott: „Gratulálok önöknek az interparlamentáris bajnokságon elért siker kapcsán. Sokat töprengtem, hogy is fogalmazzam meg: a tény, hogy önök a centenárium évében megverték Magyarországot, kétszer olyan értékessé teszi a győzelmet.” Románia legfőbb ura azt is bejelentette, hogy a jövőben beáll a válogatottba. Hát naná, ha ott törvényes keretek közt lehet magyarokat verni! (Főtér)
ÜNNEP VAGY HOSSZÚ HÉTVÉGE? Hiába a száz évben egyszer előforduló alkalom, az egész hétvégén tartó katonai felvonulások, hazafias nótázások helyett sokan inkább a pihenést, kikapcsolódást választják. A nagyváradi Nymphea akvaparkban például már egy héttel az ünnep előtt nem lehetett egy talpalatnyi szabad helyet találni a hosszú hétvégére, hogy biztosak legyenek a dolgukban, a legtöbben online foglalták le a jegyet. Van, aki a hegyek csendjébe menekül, a helyvidéki szálláshelyeken is alig akad szabad szoba. A bukarestiek kedvenc hétvégi rezidenciája, Brassópojána dugig megtelt, itt a centenáriumra való tekintettel sok szálloda ünnepi ebéddel-vacsorával és román népzenével fejelte meg kínálatát. (Főtér)
EZ AZ IGAZI REKORD. Az összes térfigyelő kamerát – szám szerint tízet – ellopták ismeretlen tettesek egyetlen éjszaka alatt a Dâmboviţa megyei Movila településen. A kamerák hiányát a polgármester vette észre, és ő jelentette a hatóságoknak. Az ügyben eljárás indult minősített lopásért, bár a rendőrségnek – felvételek hiányában – nehéz dolga lesz kézre keríteni a tetteseket. (Agerpres)
BUSÁS JUTALOM. Ha sok minden nem is működik a legjobban ebben az országban, a Pénzügyi Felügyelet egyike azon kicsiny szigeteknek, ahol nagyon bejön az élet az alkalmazottaknak. Ennél az intézménynél ugyanis a kollektív munkaszerződésben külön kitételként szerepel, hogy minden alkalmazott egyhavi fizetésnek megfelelő év végi prémiumra jogosult. A parlament november 13-án hosszabbította meg Leonardo Badea mandátumát a felügyelet élén, aki ennek örömére nem is teketóriázott sokat: jóváhagyta a prémiumok kifizetését – olyanoknak is, akik a parlament 13-i döntése nyomán már nem tagjai a felügyelet igazgatótanácsának. Hogy némi fogalmunk legyen a nagyságrendekről: a felügyeletnél a nettó átlagbér eléri a havi 9730 lejt. Ez többek között úgy jön ki, hogy az igazgatótanács tagjai akár havi 14 ezer eurót (és nem lejt!) is hazavihetnek havonta. Nem ez volt az egyetlen prémium: húsvétkor fejenként 5000 lejt kaptak az alkalmazottak. A felügyeletnél amúgy 512 alkalmazott dolgozik. (Főtér)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 371
szavazógép
2018-11-29: Belföld - :

Megtámadják a rendeletet

Döntő kamaraként jóváhagyta tegnap a képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet is, amelynek értelmében a mindenkori bruttó minimálbér szintjén kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük a munkáltatóknak a részmunkaidős alkalmazottak után is.
2018-11-29: Világfigyelő - :

A kisebbségek támogatását kérik (Nyilatkozatot készítenek elő a magyar EP-képviselők )

Magyarországi és külhoni magyar európai parlamenti (EP) képviselők Brüsszeli deklaráció nevű dokumentumot készítenek elő az európai kisebbségek ügyének hosszú távú, uniós szintű támogatása érdekében – közölte Csáky Pál Brüsszelben tegnap.