Közigazgatási átszervezésTiltott az etnikai arányok megváltoztatása

2018. december 3., hétfő, Belföld
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját is egységesítő törvénymódosításba. A jogszabály kisebbségvédelmi előírása ellen előzőleg maga az államfő emelt alkotmányossági óvást, de az alkotmánybíróság megalapozatlannak ítélte Iohannis kifogásait.
A Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezmény is tiltja, hogy (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy változtassák meg valamely közigazgatási egység határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze. A pontosítást az RMDSZ azért tartotta fontosnak beemelni egy hazai törvénybe, mert tapasztalata szerint Románia több esetben nem tett eleget nemzetközi egyezményekben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeinek.
Mint ismeretes, a nemzeti kisebbségek lakosságarányától függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga. A hatályos rendelkezések értelmében azoknak a településeknek kell például a magyar elnevezését is feltüntetni, ahol a magyarok teszik ki a lakosság legalább egyötödét. A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenniük. A nyelvhasználati jogokat az RMDSZ indítványai alapján a nyáron elfogadott új közigazgatási kódexben pontosította és bővítette a parlament, ám ez a jogszabály elbukta az államfő által kért normakontrollt, így kijavításáig a korábbi rendelkezések maradnak hatályban.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 371
szavazógép
2018-12-03: Sport - :

Túlórázva kapott ki a KSE (Női kosárlabda)

A hazai környezetben pályára lépő Kézdivásárhelyi SE tegnap késő délután hosszabbításban 73–75-re kikapott a Marosvásárhelyi VSK csapatától a női kosárlabda Nemzeti Liga B-értékcsoportjának 10. fordulójában.
2018-12-03: Belföld - :

Nagyszabású katonai parádé

Az ország utóbbi időben beszerzett és a szövetséges NATO-országok Romániában állomásoztatott haditechnikáját is felvonultató nagyszabású katonai parádéval ünnepelték szombaton Bukarestben a nagy egyesülés centenáriumát, Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját.