Adócsalás miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség a Hexi Pharma cég ellen.
A kár az ügyészek szerint 9,5 millió lejre tehető. Ugyanebben az ügyben pénzmosásban való bűnrészesség miatt kell bíróság elé állnia Miron Panaitescunak, aki a Hexi Pharma tulajdonosának üzlettársa volt, valamint Erdei Attilának, akit folytatólagosan elkövetett adócsalásban való bűnrészességgel vádolnak. A legfőbb ügyészség tavaly 340 rendbeli csalás, hamis okirat tudatos felhasználása, valamint a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való részvétel miatt emelt vádat a Hexi Pharma képviselői ellen. A vádhatóság szerint 2010 júniusa és 2016 májusa között a vállalat a vezetőin keresztül egyebek mellett 340 egészségügyi intézmény képviselőit csapta be azzal, hogy valótlanságot állított az általa forgalmazott fertőtlenítőszerek minőségéről, rábírva ezzel a megkárosított intézményeket, hogy megvásárolják a termékeket. A Hexi Pharma hamisított fertőtlenítőszereket adott el Románia legtöbb nagy egészségügyi intézményének. A vállalat egykori tulajdonosa, Dan Condrea időközben elhunyt, az ellene indított vizsgálatot lezárták, a vagyontárgyainak zár alá vételéről szóló rendelkezések azonban továbbra is érvényben maradnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.