Alkotmányellenes kivételezés

2018. december 6., csütörtök, Belföld
Alkotmánysértőnek minősítette az alkotmánybíróság tegnap a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvény azon előírását, amely kivételezne a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetekkel.
  • Forrás:  rador.ro
    Forrás: rador.ro
A pénzmosás elleni európai irányelv romániai meghonosítását célzó jogszabályt október végén szavazta meg a képviselőházban a szociálliberális kormánytöbbség. Az alkotmányossági kontrollt az ellenzék kérte, főleg arra hivatkozva, hogy a törvénybe olyan előírásokat is beépítettek, amelyek szerintük ellehetetlenítik az egyesületek és alapítványok működését. A törvény kötelezővé tenné, hogy az egyesületek 30 napon belül bejelentsék támogatásaik valódi haszonélvezőit, amennyiben ezek kiléte ismert, ha pedig ennek nem tesznek eleget, feloszlathatják őket. A kormánykoalícióval más esetekben együttműködő RMDSZ emiatt nem támogatta a törvényt, mivel úgy értékelte, hogy értelmetlen bürokráciát vezet be, megnyomorítja a civil szervezeteket, aminek következtében az Erdélyben működő több száz magyar civil szervezet is lehetetlen helyzetbe kerülhet.
Az RMDSZ-t az is a tervezet ellen fordította, hogy a kormánykoalíció, amely a képviselőházban kisebbségi voksokra szorul, megpróbálta „lekenyerezni” a kisebbségi szervezeteket – köztük az RMDSZ-t is –, kivonva őket a többi civil szervezetre érvényes előírás hatálya alól.
Az alkotmánybíróság tegnapi döntése szerint a kihirdetésre váró jogszabályban kizárólag ez a kisebbségi szervezetekre vonatkozó kitétel sérti a román alkotmányt, az összes többi ellenzéki kifogást – köztük a kép­viselőházi voksolás megismétlését sérelmező panaszt – szavazattöbbséggel megalapozatlannak minősítette a testület.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 356
szavazógép
2018-12-06: Belföld - :

Ellenzéki próbálkozás Dragnea menesztésére (Képviselőház)

Botrányba fulladt a képviselőház ülése tegnap, miután az ülést vezető Florin Iordache alelnök a házszabályra hivatkozva megtagadta, hogy szavazásra bocsássa a Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök leváltását célzó ellenzéki kezdeményezést. Később az ellenzék „saját” ülésvezetője irányításával megszavazta a házelnök leváltását, amit a kormányoldal nem ismer el.
2018-12-06: Belföld - :

Hírsaláta

NEM TÁMOGATJA Liviu Dragnea az RMDSZ azon tervezetét, amelyet a Gyulafehérvári Nyilatkozatban beígért kisebbségi jogokról nyújtott be a parlamenthez.