Csütörtök este agyonlőtték Chérif Chekattot, a strasbourgi karácsonyi vásár közelében két nappal korábban történt merénylet elkövetőjét. A France Info szerint a férfira Strasbourg Meinau nevű környékén, egy raktárban találtak rá, és ott lőtték le a rendőrök.
Kedd este a strasbourgi karácsonyi vásár közelében kezdett lövöldözni egy férfi. Két ember azonnal, kettő a kórházban halt meg (egyikük tegnap délután), több sérült állapota továbbra is súlyos. A Chérif Chekatt néven azonosított 29 éves férfi a támadás után taxiba ült és eltűnt, a hatóságok nagy erőkkel keresték.
A merénylet fő gyanúsítottját biztonsági veszélyt jelentő személyként tartották nyilván. Köztörvényes bűncselekmények miatt számos alkalommal indult eljárás ellene, a hatóságok szerint a börtönben radikalizálódott.
A párizsi ügyészi hivatal szerint a férfi szüleit és két fivérét előzetes letartóztatásban tartják. Két nővérét Párizsban szintén kihallgatták, házukat átkutatták.
Christophe Castaner francia belügyminiszter bejelentette, hogy tegnap ismét megnyitották Strasbourgban a keddi merényletet követően bezárt karácsonyi vásárt.