ÚJ PARTITÖRVÉNY. Úgy tarja a népi bölcsesség, hogy nincs az a jó házibuli, amit a járőröző rendőrök el tudnak rontani. Ezt próbálja most zárójelbe tenni az a frissen elfogadott jogszabály-módosítás, amely minden eddiginél szigorúbb bírságokat ír elő a csendháborításért.
A képviselőház által döntéshozó kamaraként elfogadott törvény azt mondja, amennyiben a hivatalos csendórákban – 22 és 08 óra, illetve 13 és 14 óra között – feljelentenek a lakásunkból kivágódó partik zaja miatt, akár 3000 lejig terjedő bírságot is a nyakunkba sózhatnak. Mi több, amennyiben 24 órán belül a szomszédok másodszor is ránk küldik a rend őreit, a parti járulékos költsége már 3000 és 6000 lej között mozoghat. Sőt, a rendőrség akár 150 órás közösségi munkára is kötelezheti a házigazdát. A pénzbírságoknak csak a felét kell kifizetni, ha 15 napon belül lerendezzük a büntetést. (Főtér)
A KÖZÚTI BALESETEK ZÖMÉT FIATALOK OKOZZÁK. Az elmúlt tíz esztendőben a közúti balesetek csaknem 40 százalékát 30 évnél fiatalabb autóvezetők követték el – nyilatkozta Florentin Brăcea, a román rendőrség közlekedési osztályának vezetője. A halálos balesetek 2,6 százalékát ittas vezetők okozták. Antonio Avenoso, az Európai Tanács közlekedésbiztonsági igazgatója szerint a múlt esztendőben 25 ezer személy vesztette életét az európai közutakon és 135 ezer szenvedett maradandó sérüléseket. Az igazgató szerint a sofőrök 31 százaléka elismerte, hogy vezetett már úgy, hogy azelőtt alkoholt fogyasztott. A statisztikák szerint Európában Románia vezeti a halálos autóbalesetek lajstromát, évente 99,3 halott jut egymillió lakosra, ezt Bulgária (96), Szerbia (82,2) és Horvátország (79,7) követi, míg a rangsor másik végén Norvégia áll (20,3). (Agerpres)
AZ ORSZÁG LEGJOBB EGYETEME. Sorozatban harmadik éve került a romániai egyetemek rangsorának első helyére a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem. Az egyetemi tanárok egy csoportja által összeállított egyetemi metarangsort (metaranking) az Ad Astra Kutatói Egyesület tette közzé tegnap. A rangsor első három helyezettje tekintetében nincs változás a 2016-os és 2017-es évhez képest: az első helyen a kolozsvári székhelyű Babeş–Bolyai Tudománegyetem áll 14 ponttal, a megosztott második helyre a Bukaresti Egyetem és a bukaresti Műszaki Egyetem került 11–11 ponttal. A jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem szintén megőrizte korábbi harmadik helyét 7 ponttal. Az Egyetemi Metarangsor célja azon romániai egyetemek számbavétele, amelyek legalább egy nemzetközi rangsorban szerepelnek. (Agerpres)