Avagy kettős könyvbemutató rendhagyó környezetben, kitüntetéssel. Bár a rendhagyó környezet csak annyiban igaz, amennyiben a Sugás vendéglő törzsasztala – és közönsége – annak számít, de igazából nem is kivételes környezet, annál is inkább, mert mindkettejüknek – Czegő Zoltánnak és Bogdán Lászlónak is – volt már ugyanott könyvbemutatója.
Ezúttal a nyolcvanadik évén magát sikeresen túltevő Czegő Zoltán az éppen aktuális utolsó előtti könyvét, az Ítéletidő című verseskötetét, Bogdán László meg a két ciklusban, több mint másfél évtized különbséggel megírt, A démon Berlinben című Lermontov-átiratait tette le az olvasó asztalára. A két szerző egyúttal Arany Sas-díjban is részesült – ez a magánalapítású, célját illetően egyelőre még nem teljesen letisztult kitüntetés onnan ered, hogy Kopacz Attila, a két új könyv kiadója felkérte György Attilát, írjon valami köszöntőfélét a szerzőknek, a Székelyföld szerkesztője meg rákérdezett: annak a két öreg sasnak? Hát így született a Sasok című prózavers, és ez adta az ötletet az Arany Sas-díjhoz is, amelyet Szebeni Zsuzsa, Tamás Sándor és Kopacz Attila alapított és adott át tegnap a Sugásban a kitüntetést kiérdemelteknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.