E mozgalmas esztendő végén, karácsonyhoz közeledve szép és áldott élményekkel megrakottan vagy épp súlyos gondokat hordozva, feszült pörgés közepette telnek napjaink. Újra arra készülünk, hogy Jézus születésére emlékezzünk és ünnepeljünk, legyünk együtt a családdal, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Az ünnep előtt viszont lépéseink felgyorsulnak, elvégzendő feladataink nyomasztanak, egyik helyről a másikra rohanunk, és hiányérzetünk támad, amit azzal remélünk orvosolni, hogy majd az ünnep csodálatos hangulatának adjuk át egész lényünket, szeretteink körében örvendezve megállunk a karácsonyfa mellett – osztja meg gondolatait Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke.

Morajló, zajtól hangos világunkban sokszor a saját hangunkat sem halljuk. Egyre többször fogalmazódik meg bennünk a csend, a nyugalom utáni igény. Környezetünk csillogóan pompázik, és feladatainkat idegesebben végezzük, ingerlékenyebbek, feszültebbek leszünk, pedig nyugalomra, csendre, békére vágyunk. Azt reméljük, hogy legalább karácsony ünnepén meg fogunk nyugodni, és felszabadultan énekeljük majd a karácsonyi dalokat.

Reménykedünk, hogy ebben az évben majd meglátjuk a biztató betlehemi csillagot, találkozunk a napkeleti bölcsekkel vagy az egyszerű pásztorokkal és megtaláljuk a bölcsőben fekvő gyermeket.

Milyen ritkán történik meg velünk az, hogy elcsendesedünk. Legtöbbször azt mondjuk, nincs időnk, hajt a feladat, a kötelesség, a munka. Pedig meg kell tudni állni, el kell tudni csendesedni. Mikor fogtad utoljára gyermeked, unokád vagy a melletted élő embertársad kezét? Mikor álltál meg csendben vagy emelted tekintetedet az ég felé? Lássa és érezze a gyermek, a melletted élő, hogy képes vagy még csendben megállni, nem rohanni. Nyugalomhiány és csendínség van. Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok a közlés és túl kevés a figyelem. A mélységet felváltotta a szélesség. Ilyen körülmények között minden okunk megvan a csendsóvárgásra. Karácsonykor ez a vágy még fokozottabban él bennünk. Pusztán és tétlenül várni nem elég, hanem tenni kell érte!

Isten megtartó fényének felragyogása volt a nagy hír kétezer évvel ezelőtt, és ez most is az örömüzenet: „született néked Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában”. Jézus most is út, igazság és élet, aki világosságul jött e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben. Karácsony e világosság megtapasztalásának és meglátásának lehetőségét kínálja számunkra. Hiszen Jézus tanításának köszönhetően nem maradtunk sötétségben, hanem megtanultuk azt, hogy mi lehetünk a világ világossága, ha tudunk szeretni és szeretetben szolgálni. Ő tanított arra, hogy elég minden napnak a maga gondja, és ne aggodalmaskodással töltsük véges időnket.

Karácsonykor vegyen igazi csend körül, az ünnep meghitt csendje tegyen képessé arra, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét a mában és a holnapokban is! – kívánja az unitárius főpásztor.

Szekularizált világunkban sokan fel sem teszik a kérdést, hogy mit ünnepelünk karácsonykor vagy mit jelent számunkra ez az ünnep – kezdi pásztorlevelét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Így folytatja: Ha a kereskedőket kérdezzük meg, akkor a karácsony számukra az a nagy lehetőség, hogy bizonyos dolgokból annyit adhatnak el, mint szinte egész évben. Ha viszont az eladókat kérdezzük meg, akkor ők azt mondják, hogy a karácsony nagyon fáradságos, hiszen sok pluszórát jelent a munkában. Idős, egyedül élő embereknek pedig jelenti azt az érzést, hogy lassan nem kellenek senkinek. Az elvált szülők gyermekei pedig szorongást éreznek, és kérdezik azt, hogy miért kell ennek így lennie. A szülőknek pedig sok-sok törődést, hogy a gyermekeiknek örömöt szerezhessenek. Egyházi szolgáknak rendkívülien sok szolgálatot jelent, amire az ünnep kötelez minket. A bibliában más hangulatok és érzések vannak: nem azért, mert ők jobb emberek voltak vagy különbek, mint mi, de talán csak azért, mert a nagy megpróbáltatáson átment nép jobban látta és átérezte valós helyzetét.

Az ember csak Isten előtt megállva tudja felfedezni a saját alaphelyzetét. Ézsaiás népe eljutott az emberi kapaszkodók végső határáig. Ez abból is látszik: másképp nem képzelhető el, hogy az emberek eljutnak arra a pontra, hogy egy Gyermekben lássák meg a reménységet. Mi is feltesszük azt a kérdést, hogy mi a reménységünk itt, a Kárpát-medencében, a mi a református anyaszentegyházunkban. Lehet nagyszerű programokban gondolkodni, hiszen évente a csodálatos emberi teljesítményeket Nobel-díjjal jutalmazzák, és ez azoknak jár, akik felfedezéseik, közéleti programjaik révén reménységet adnak az emberiségnek. A mi reménységünk azonban egy Gyermekben van.

Nincs más távlat és kilátás, nincs hová másfelé nézni, csak Krisztusra lehet tekinteni, aki a Megváltó, aki a Messiás, aki áttörte az eget, és karácsonykor megnyitja számunkra Isten világát, ha nem tovább, csak egy ablak erejéig. Most itt állunk tanácstalanul, szemben az angyali üzenettel, amely a teljes reménységről szól, de mi mégis félünk és kétségbeesünk.

Az öröm nehezen érkezik meg, úgy, mint egy gyermek, amelynek születésére kilenc hónapig kell vigyáznunk.

Ézsaiás népe abban reménykedett, hogy egy olyan világ jön, ahol az eljövendő gyermeknek lesz igazi hatalma, ahol az lesz az igazi hatalom, ami gyermeki. Azt remélték, hogy saját életük alapvetően meg fog változni. Ne azt kívánjuk, hogy átvészeljük valahogy az ünnepeket, hanem abban reménykedjünk, hogy a dolgok helyükre kerülnek, hogy az életünk megváltozik, és azzá leszünk, amivé teremtettünk. A karácsonyi fényben pedig mindenki annak látszik valóban, aki. Ezzel a reménységgel fogadjuk és várjuk a Gyermek születését.

Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke körlevelében írja: A karácsony a családok ünnepe. Ilyenkor még a szétszóródott családtagok is hazajönnek. A karácsonyfa tövében ott találjuk a teljes Szent Családot a Kis Jézus körül. A központ a Gyermek Jézus. A második Isteni Személy érettünk emberré lett. A Megtestesülés hitünk szent titka. A jászolban fekvő Kisded mellett ott van a Boldogságos Szűz Mária és Szent József, együtt a Szent Család, amely örök érvényű modellje a keresztény családoknak. A Boldogságos Szűz Mária örökké szűz és örökké édesanya, minden keresztény nőnek az eszményképe. A jászol mellett ott vannak a pásztorok is, a Gyermek Jézus első hódolói. Ők az egész egyházat képviselik. S végül a jászol mellett ott van az ökör és a szamár is. Bibliai alapja az Izajás prófétánál elhangzó isteni kijelentés: „Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg.” Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódnak  egyházi vagyonunk visszaszolgáltatását célzó pereink, iskolaügyeink, mert ez hozzátartozik egyházunk küldetéséhez.

Érthetetlen, hogy egy „jogállamban” 28 év után sem kaphatjuk vissza intézményeinket, amelyek egyházunk karitatív tevékenységét hivatottak szolgálni.

Amikor ebben az esztendőben is megünnepeljük Jézus Krisztusnak – a mi Megváltónknak – földi születésnapját, az Ő jászla köré felsorakozva kérjük, hogy a mai idők kihívásai és küzdelmei közepette segítsen hűségesnek maradni Hozzá!

Krisztus születésének titka mindig is foglalkoztatta az embert, aki olykor kételkedve, máskor álmélkodva állt a titok előtt. Amikor sikerül hittel fogadnunk karácsony titkát, olyankor a karácsonyi Isten-gyermek születésére gondolva arra várunk, hogy a gyengeségében erős Krisztus a mi életünkben is változást, titokzatos változást hozzon. Arra várunk, hogy a mi életünk sötétségébe is fényt hozzon, hogy a mindennapi veszélyeztetettség közepette számunkra is biztonságot ad, és a nem hétköznapi lelki fenyegetettséggel, a bűn átkával szemben nekünk is védelmet nyújtson és szabadítást adjon – írja Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Leszögezi: Az Ige üzenete szerint értünk Isten ember lesz, a Világ Világossága a sötétségbe jön, védelmet és biztonságot hoz számunkra az örök élet reményével, magára vállalja életünk fenyegetettségét, az üldözöttségét. A barlang képe segíthet minket abban, hogy megtanuljuk megkülönböztetni a lényeget a mellékestől, az árnyékot a valóságtól – a Platón által megfogalmazott barlanghasonlat mintájára. A valóság az, hogy Krisztus szabadításának útja a barlangistálló jászlától a kereszthalálon és sírbarlangon át a mennyei dicsőségbe vezetett, és hitünk szerint Krisztusért oda vezet el minket is.

Összeállította: Szekeres Attila