Továbbra sem bukkantak a nyomára annak a 46 éves maksai férfinak, akinek eltűnését karácsony másodnapján jelentette egyik rokona az illetékes hatóságoknál. Igyártó Sándort (fotó) szerda óta keresik nagy erőkkel a Besenyői-tó körül, s mint arról korábban beszámoltunk, felkutatásában tűzoltók, csendőrök, rendőrök, hegyimentők és helybéliek is részt vesznek napok óta, erőfeszítéseik azonban mindeddig nem jártak sikerrel.
Szombaton mintegy 300 méter hosszan még a jeget is eltávolították a tó felületéről -- az ehhez szükséges erőgépet a Maksai önkormányzat biztosította --, a fagyos vízben hosszasan keresték a férfit. A hideg ellenére vasárnap ismét több mint harmincan indultak a tó felé, illetve annak környékére, nehezen megközelíthető helyekre is annak reményében, hogy megtalálják a férfit – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője.

A rendőrség szerint Igyártó Sándort legutóbb december 24-én reggel látták, azóta nem tért vissza lakhelyére. Zöld, katonai jellegű terepnadrágot, fehér és piros színű pólót, szürke szvettert és fekete hanorákot viselt, zöld, kapucnis dzsekije szőrmés volt – tájékoztatott a rendőrség.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hívják a 112-es sürgősségi hívószámot, ha a keresett férfiről bármit tudnak, illetve amennyiben olyan információk birtokában vannak, melyek révén nyomára bukkanhatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.