Még december derekán jelezte egy gidófalvi lakos a helyi rendőröknek, hogy otthonából ismeretlenek pénzt tulajdonítottak el.
A nyomozás során kiderült: az elkövető tulajdonképpen a háziak óvatlanságát használta ki, s távollétükben egy nyitva hagyott ablakon jutott be a lakásba, ahonnan jelentős zsákmánnyal lépett le: 13 ezer eurót, 100 ezer forintot, illetve több, mint 11 ezer lejt vitt magával. Az ügyben a rendőrség gyanúsítottja egy 30 éves helyi férfi, akit Sepsiszentgyörgyön azonosítottak, az ellopott összegből pedig 8600 eurót, 90 500 forintot és 601 lejt találtak meg nála. A hatósági nyomozás során kiderült az is, a férfi ugyancsak decemberben egy másik, hasonló tettet is elkövetett a község területén. Akkor egy külföldön tartózkodó helybéli otthonából lopott el egy televíziót és más használati tárgyakat – ezek jelentős részét megtalálta a rendőrség. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.