Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kettős tárlat Homoródszentmártonban

2019. január 5., szombat, Képzőművészet

Kádár-Dombi Péter és Kalló László is úgy érzi: mindenkoron üzen értük Homoródszentmárton. Míg Kádár-Dombi Péter alanyi jogon van otthon, hiszen a falu szülötte, Kalló László, bár Udvarhelyen született, vallja, hogy Homoródszentmárton a szíve csücske, hiszen 1992-től napjainkig az ottani táborban alkotó képzőművészek közé tartozik. Valahányszor kapcsolatba kerülünk a művészettel, műalkotásokkal: mintegy útra kelünk egy más dimenzióba. A találkozás kimozdít bennünket a mindennapok egyhangúságából, megszínesíti hétköznapjainkat, felszabadít. A műalkotás nem kíván a valóság hű mása lenni, hanem hangulatot, életérzést közvetít, külső eszközöket használ belső állapotok megjelenítésére, a színek és formák szimfóniája segítségével. A műalkotást a tudás öntudata és az ihlet önkívülete hozza létre.

  • Hátszegi Csaba felvételei
    Hátszegi Csaba felvételei

Több mint 40 éves hagyománya, folytonossága van a homoródszentmártoni képzőművészeti alkotótábornak. A homoródszentmártoniak és a környező települések lakói nagy kiváltságnak örvendenek, hiszen évről évre közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a képzőművészekkel, látják őket alkotás közben, beszédbe elegyednek velük, ismeretséget kötnek, barátságok születnek. Itt  nem kell különösebb ismertetőt tartani a különböző festészeti technikákról sem, hiszen a település közössége örömmel vesz részt az alkotótáborok zárókiállításán, ahol akvarell, pasztell, olajfestményekkel, valamint agyag, fa, fém kisplasztikákkal, textilmunkákkal találkozik. Nem sok község tudhat olyan jelentős képzőművészeti értéket magáénak vallani, mint Homoródszentmárton. Meggyőződésem, hogy megbecsüléssel és kellő felelősséggel kezelik ezeket az értékeket.

 

A tárlatmegnyitón

 

A képzőművészeti táborok gondolatánál időznék még el egypár mondat erejéig. Hiszen mindez összefügg azzal, hogy két jeles képzőművészt ünnepelhetünk körünkben. Milyen céllal is alakult, milyen késztetéssel érkeztek ide, és mit tartottak szem előtt a képzőművészek? Egy korabeli újságcikkből idézek néhány sort, Kedei Zoltán festőművész írásából: „A Nagy-Homoród mente képzőművészeti hetének meghívottjaként öröm volt újból találkozni a vidékkel, öröm volt ecsettel a kézben arra vállalkozni, hogy a képzőművészet eszközeivel teremtsük újjá és tegyük maradandóvá a recsenyédi, szentmártoni, gyepesi, kénosi látomásokat. […] Küldött a falu, s most üzen értünk. […] Erre a hívásra nagyon oda kell figyelnünk, újuló hittel, az erősek hitével, kitartásával. Az idő végtelensé­gében elmosódnak a gyarló emberi cselekedetek, szétmállik minden a feledés vizében, mit önmaguk fölé emelkedni képtelen kicsinyes érdekek hoznak létre. De megmarad az igazi művészet, mely az el-elakadó szót is kimondja, mely a nehézségektől meg nem torpanók töretlen hitét sugallja. Megmarad és hirdeti századokon keresztül a táj szépségét – és az önmagukat küzdve alakító emberek szépbe szőtt hitét. Igaz művészetet mondtam, mely ilyen belső igényből fakad, s melyre, mint tapasztaltuk, a Homoród mentiek igényt tartanak. A falu küldött, és üzent értünk a falu. Hogy az a művészet, amelyet képviselünk, hivatását maradéktalanul betölthesse. Érdemes tovább dolgoznunk ebben a hitben.”

Elsőként a Kádár-Dombi Péter alkotásaival ismerkedjünk. Térbeli kisplasztikáival számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, a főbb helyszínek: Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely, Korond, Csíkszereda, Barót, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Budapest, Ajka, Kiskunfélegyháza, Karcag, Amiens (Franciaország), Unna (Németország); továbbá rendszeres résztvevője a nyári alkotótáboroknak (Homoródszentmárton, Makfalva, Zeteváralja).

 

Kádár-Dombi Péter

 

Korondon tanáremberként dolgozott, és a fazekasfalu agyagvilága csírát bontott lelkében: csendesen gyűjtötte magába a vizuális élményeket, tanulva az agyagformázás formai és technikai mesterfogásait. Székelykeresztúrra kerülve tudta, hogy az elraktározott ismeretek, a vágy immár kiteljesedést követel, agyagba kell öntenie a titkolt szépségeket. Hallgassuk meg, hogyan vall erről: „Az agyagot véletlenül vettem kezembe, és amikor rájöttem, hogy érdekes és értékes formákat is ki lehet hozni belőle, István Lajostól, Korond neves keramikusától kértem segítséget. Bandi Dezső tanár úrtól hasznos tanácsokat, útmutatást és bátorítást kaptam. Ezután autodidakta módon a szakirodalom és a különböző művészi alkotások állandó tanulmányozásával bővítettem ismereteimet. Elkezdtem agyagba mintázni azt a sajátos világot, amelyet személyesen tapasztaltam meg: a székely paraszti életet, arcokat, mozdulatokat, hangulatokat. Főleg az átélt élményeimet, amelyek mélyen bennem élnek.”

Kádár-Dombi Péter agyagszobrai „mesélnek”. Továbbgondoljuk a megjelenített karaktereket. Elképzeljük, mi történne, ha megelevenednének. Sőt, annak sem tudunk ellenállni, hogy ne szőjük tovább a történetet. És itt a lényegre érzett rá Kádár-Dombi Péter, a művészet lényegére. Elvisz bennünket magával egy sajátos világba, a saját maga alkotta mosolygós-humoros-keserédes, olykor groteszk világba.

Kádár-Dombi Péter mer látni és láttatni, az emberi természetet, a globális világ szereplőit „hívja elő”, a maguk gyarlóságaival, magasztosságaival, hibáival és szerethetőségével formázza agyagba, mintegy azt mondva: „ilyenek vagyunk mind”.

Emberszeretetét, vidámságát átruházza az alkotásaira. Érdekes módon az emberi arcokat többnyire mosolygósra formázza. A véletlen műve? Nem hinném. Mindez saját szelíd, derűs lelki alkatából fakad. Továbbgondolva allegorikus alapja is van mindennek: a székely humor, a borúból is derűt kovácsoló elv az alapja a vidám, mosolygós arckifejezésnek. Pletykálkodó asszonyok arcán ragyog a nevetés, éppen szomszédasszonyuk lányát beszélik ki, kötényes férfi, aki csupán néhány percre megáll szemlélődni munka közben, nála is „kéznél!” a szelíd tekintet, még a nehéz terhet cipelő férfi arcát sem a szenvedés uralja: mind-mind vidámak. A disznót fogó atyafiaknak valószínűleg valami jó történet juthatott eszükbe, hiszen igencsak vidám az arckifejezésük, és emellett persze a disznótoros vacsora kecsegtető kilátása is eleve jókedvet gerjeszt. De vidám figyelemmel, élvezettel hallgatják a vasárnap délutáni felolvasást a falubeliek, egy nő és egy férfi a hármas kisplasztikán, az egymással párbeszédet folytató mellszobrok pedig ugyancsak vidáman folytatnak eszmecserét az élet nagy dolgairól. A könyvéből felpillantó férfit is boldogítja a látvány, olyan, mintha az odébb játszadozó unokáira pillantana, vagy az olvasmány kellemes és nosztalgikus emléket ébresztene benne. A kenyérdagasztás sem kényszermunka a nőnek, mosolyogva végzi. A templomból hazafelé tartó asszonyok kezükben énekeskönyvvel, arcukon  megbékélt mosollyal pár szót váltanak egymással elválás előtt. De van itt botjára támaszkodó bajszos székely atyafi, aki gondolataiba, netán gondjaiba merül, őt meg sem merjük szólítani, hogy ne zavarjuk önreflexiójában; női és férfiarcok agyagba formázva: egytől-egyig kedvelhető figurák.

Kádár-Dombi Péter kisplasztikái leginkább Benczédi Sándor szobrász, keramikus alkotásaival rokoníthatóak. Míg a Benczédi-szobrok már-már ironikusak, szatirikusak, a Kádár-Dombi Péteréi esendőségükben is életvidám, életrevaló karakterformák. Bátran nevezetjük portrékarikatúra szobrásznak. De látunk a kiállított alkotások között Dávid Ferencről készült kisplasztikát, ugyanakkor az is bizonyossá válik számunkra, hogy Kádár-Dombi Péter ugyanolyan tehetségesen formázza a követ, a fát, és ezek a munkák egyértelműen a stílusváltás jegyében születtek, ezeken a modern vonalvezetés mentén halad a véső éle, és születnek az új, hatásos műalkotások.

Kalló László jelen kiállítási anyagával a befogadó, szeretett település, Homoródszentmárton előtt kíván tisztelegni. Az itt látható alkotások mindegyike itt készült, a szentmártoni táj- és építészeti örökség elevenedik meg rajtuk. Akvarell alkotások kifinomult ecsetvonásokkal, kiválóan illenek a fennmaradt archaikus faluelemekhez.

 

Kalló László

 

Munkásságát tekintve Kalló László 1986-tól többször jelentkezik egyéni tárlattal Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Székelykeresztúron, sőt, a határon túl is: Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Kiskőrösön, Mohácson, Pilisvörösváron, Székesfehérváron, valamint az olaszországi MailArt kiállításokon. A homoródszentmártoni alkotótábor mellett számos hazai és külföldi művésztelep vendége, elismert képzőművészek társaságában alkot. A helyszínek: Abásfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Gyimesfelsőlok, Karcfalva, Libán, Lövéte, Makfalva, Mezőmadaras, Nagypetri, Recsenyéd, Zeteváralja, Zsobok, meg a magyarországi Barcs, Napkor, Orgovány, Söjtör, Solt, Vonyarcvashegy és a horvátországi Jelsa.

Többféle technika és anyaghasználat jellemzi alkotásait: olaj, tempera, akril, pasztell, rézkarc, linómetszet, alkalmazott grafika, kisplasztika, de mindközül a legkedveltebb és leggyakrabban használt az akvarell. Így vall erről: „Sokszor teszik fel nekem a kérdést, miért pont vízfestékkel festek?... Nagyon hozzám nőtt, annyi izgalmat, kihívást jelent számomra ez az anyag és technika.”

 

Kalló László alkotása

 

Számára egyértelmű, hogy az akvarell adta már-már légies ecsetvonások, a pasztellszínpompa nyújtotta végtelen lehetőségek állnak lelkületéhez a legközelebb. Örökös maximalista: mindig a jobb elérésére törekszik, a tökéletességet célozza meg. Kedvenc évszaka az ősz, amihez az akvarell végtelen pasztellvariációival, a varázslatos színkavalkád papírra vetítésével tökéletes társnak bizonyul.

A székely faluközösségeken belüli hagyományos építészeti örökség mulandóságát látva, hogy mára már egy településen alig egy-két ház őrzi a jellegzetes építészeti stílusjegyeket, lassan eltűnnek a hagyományos utcaképek, kapualjak, kerítések: az utolsó utáni órában próbálja a saját művészi eszközeivel megmenteni a végleges pusztulástól. Képei derűsek, napfényesek, hangulatot teremtőek. A táj kompozícióján nem változtat, de tudatosan szerkeszti alkotásait. Kerüli az absztrahálást, a tájat, a faluképet a sajátos szépségével, bájával mutatja fel.

Fest, fest szüntelen. Sarkallja a szülőföld, a szűkebb pátria: Erdély iránti féltő szeretete.

Értéket ment és értéket teremt, alkotásaival kapaszkodót nyújt az értékőrzéshez, érzékelteti a különbséget az élvhajhász,  én- és érdekközpontú világ és a hagyományőrző archaikus, letűnőfélben lévő világ között. Nem csupán gyönyörködtet, hanem egyben figyelmeztet is: óvjuk évszázados értékeinket, ne romboljunk le mindent. Istenadta tehetséggel bánik a színekkel, vonalakkal, a kompozícióval. Egymásba simuló, összekapaszkodó színek szárnyán suhanunk végig a homoródszenmártoni utcákon, mögöttünk árnyék, előttünk megelevenednek a jellegzetes homlokzatok, kinyílnak a zsalugáterek, ismerősen bólogat a magas beépített kapualj, integet a palánk, a dúcos nyíló. Mi ez, ha nem az akvarell szívközeli varázsa?

Kádár-Dombi Péter és Kalló László összefogása közös tárlatuk érdekében kiváló, helytálló törekvés. Ketten már több alkalommal állítottak ki, bemutatkoztak 2011-ben Budapesten, 2012-ben Székesfehérváron, 2014-ben Pilisvörösvárott. Míg Kádár-Dombi Péter térben, életképekben formázza meg a hagyományőrző falu embereit, mesterségeik gyakorlásában örökítve meg őket, addig Kalló László ugyanezt teszi a hagyományos faluképpel, természeti tájjal:  lenyomatot készít a rajz, az ecset segítségével. Így egészítik ki egymást szobrász és festőművész. Nem öncélúan, saját kedvtelésükre hozzák létre alkotásaikat, hanem a nemzetük és szülőföldjük iránti olthatatlan szeretetből és persze a műélvezők gyönyörködtetésére.

A gondolat, az első homoródszentmártoni táborral kapcsolatban, miszerint az igaz művészet megmarad és az elakadó szót is kimondja, és hirdeti századokon keresztül a táj szépségét, az emberek szépbe szőtt hitét, a mai napig is igazság­értékkel bír, hiszen a mai kiállítás is ezt igazolja: a kiállító művészek alkotásai, de ugyanakkor a homoródmentiek igénye is változatlan az igazi művészet iránt.

DOSZLOP  LÍDIA  NAÓMI

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 259
szavazógép
2019-01-05: Kiscimbora - :

Rákocska

Olyan, mint egy ákombákom
az én kicsi gumirákom.
Megállok én egy pár lábon,
neki négy pár kell, hogy másszon.
Ollóból is kettőt lóbál,
nekem egy is több a soknál.
Mikor akar, vízbe mászhat,
nekem anyukám mos lábat.
Ezért mondom: furcsa szerzet,
kár, hogy velem nem beszélget.
2019-01-05: Riport - Hecser László:

A család, melyet Isten a tenyerén hordoz / 2.

Mint a villámcsapás
A Csinódba való felköltözés utáni három esztendőben megtörtént a havasi közösségbe való beilleszkedés, a tanító végzettségű Erika – Sepsiszéki Nagy Balázs felesége – a helybeli kisiskolások oktatójává és nevelőjévé vált.