Demeter J. Ildikó
Január közepén vagyunk, és még nincs költségvetése az országnak. Sőt, a jelek szerint tervezete sincs. Noha a törvény értelmében a következő évi állami költségvetés tervezetét november 15-ig kell benyújtani a parlamentben, a kormány a centenáriumi évben valahogy nem ért rá kidolgozni, no nem a sok ünneplés, a nagyszabású országprojektek miatt, hanem azért, mert...
Miért is? Senki sem indokolja meg. Erre sem érnek rá. Próbáljuk magunkat emlékeztetni: mi is volt az ősszel? Igen, készültek az európai elnökségre, legalább egy hónapot késett ősszel a kormányátalakítás, az államfő nem fogadta el a katonai kiadások korlátozását és az új minisztereket – csakhogy a pénzügyi tárca vezetője, Eugen Teodorovici a helyén maradt, a kormányfő gazdasági tanácsadója, az adórendszer fejtetőre állítója, a korrupcióért alapfokon elítélt Darius Vâlcov szintén. És ők nem is pihentek, karácsony előtt nagy hirtelen megint bedobtak egy bombát a gazdaságba. Csak épp a költségvetés nincs sehol.
Másokra mutogatni legalábbis szemforgatás attól a miniszterelnöktől, aki az elmúlt évben bőkezűen osztogatta a ráadás szabadnapokat (a hivatalos ünnepek mellé) a közalkalmazottaknak, de ez még a legkisebb bajunk: nem ezen múlott. Hivatalos magyarázat híján csak találgatunk, és a mindenki számára látható dolgokat összevetve arra jutunk, hogy nincs pénz. Késnek a nyugdíjak (azért a magas jövedelmű és speciális nyugdíjra jogosult vezetők részéről igazán pofátlanság az ünnepeket emlegetni: mi az, még a naptárat sem tudják előre megnézni? Mert azt tapasztaljuk, hogy hatástanulmányokat még a nagy horderejű döntések előtt sem tudnak készíteni.) –, esik a lej értéke, az önkormányzatok intézményfenntartási gondokkal küszködnek, a Világbank kisebb gazdasági növekedést jósol Romániának, és hogy még sötétebb legyen a kép, a közlekedési hálózat korszerűsítésében többéves késéseket felhalmozó szállításügyi tárca élére épp azt a mindenhez értő Rovana Plumb miniszter asszonyt nevezik ki (ha ideiglenesen is), aki az európai uniós alapokból szinte semmit nem hívott le. A parlament december közepétől január végéig szabadságon van, a már teljes nyugati sajtóban szapult Liviu Dragnea állítólag egzotikus tájakon pihenget. Hírlik, hogy Vâlcov és Teodorovici a kormány nagyszerű megvalósításait készül évkönyvbe foglalni. Ezekről a tegnapi kormányülésen Viorica Dăncilă is felolvasott egy csokornyit, a költségvetésről azonban szemérmesen hallgatott.
A nagy csend okát a Ziarul financiar pénzügyi napilap fedte fel: a 2018-as költségvetés nem 3, hanem 4,98 százalékos hiányt mutat, és ezt még semmiféle bűvészkedéssel nem tudták kikozmetikázni. A helyzet súlyosságát az is jelzi, hogy a kapzsisági adót bevezető sürgősségi kormányrendelet egyik cikkelye mentesíti a kormányfőt és a pénzügyminisztert a költségvetési adatokra vonatkozó felelősség – azaz egyik törvényes kötelezettségük – alól. Utánuk a vízözön!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.