Olyan kérdések ezek, amelyek sokakban felmerülhetnek, érdemes ezért kicsit számba venni, mi történik mostanság az erdélyi magyar szervezetek háza táján.
Ami az RMDSZ-t illeti, lényeges változásra aligha számíthatunk. Tisztújító kongresszusra készül a szövetség, s mivel nem lesz kihívója Kelemen Hunornak, így várhatóan marad az elmúlt években követett irányvonal, amelynek kétségkívül vannak gyenge pontjai és vannak erősségei is. Lényeges változás a Markó-korszakhoz képest Kelemen Hunor irányítása alatt a szövetség Budapesthez fűződő viszonyában tapasztalható, márpedig aligha tagadható annak fontossága, hogy a legerősebb magyar érdekvédelmi szervezet szoros kapcsolatot ápoljon a magyar kormánnyal. Valószínűleg folytatódnak a határozottabb önálló külpolitika kiépítésére vonatkozó törekvések is, a szövetség igyekszik majd a nemzetközi színtér nyújtotta lehetőségeket valamelyest jobban kihasználni.

A bukaresti politizálásban azonban nem várható különösebb fejlemény: értékelvű kapcsolatokat a Dâmbovița-parti mocsárban aligha lehet építeni, így marad a pragmatikus, pontszerű eredmények elérésére összpontosító, túl nagy sikerekkel nem kecsegtető kínlódás – igaz, legalább nincs az állandó ácsingózás a kormánypalota felé.

Az RMDSZ-nek a többi erdélyi magyar párthoz és szervezethez fűződő viszonya már bonyolultabb: az elmúlt időszakban Kelemen Hunorék hajlandóak voltak kisebb gesztusokra, néhány ügy mentén pedig megvalósult valamiféle együttműködés – ennek eredménye például a tavaly aláírt közös nyilatkozat az autonómiáért, s mindenik erdélyi magyar párt mozgósított a magyarországi választásokra. Kérdés, hogy ez miként alakul majd a jövőben, hiszen az MPP élén nemrég változás történt, s a jelek szerint az RMDSZ helyett az Erdélyi Magyar Néppárttal való szorosabb együttműködést választják. Bár a két kis párt együtt sem veszélyezteti komolyan a szövetség pozícióit, több fejtörést okozhatnak számukra, s arra is esélyük van, hogy együtt jobb tárgyalási pozíciót érjenek el az RMDSZ-szel.

Az SZNT és az EMNT célja változatlanul az autonómia ügyének napirenden tartása lesz, egyre egyértelműbb viszont, hogy az önrendelkezés ügye mögötti tömegbázis felmutatásához minden politikai szereplő aktív részvételére szükség van, márpedig az RMDSZ továbbra is ódzkodik az utcai megmozdulásoktól.

A legnagyobb és legfontosabb kérdés azonban, hogy lesz-e az erdélyi magyar pártok és civil szervezetek között olyan, amely aktív és kezdeményező módon felvállalja a valós párbeszédet az erdélyi románság ugyancsak egyfajta autonómiára törekvő, mind jelentősebb rétegének képviselőivel. Mert egyre egyértelműbb: bár Bukarestben továbbra sincs, akivel tárgyalni – itthon, Erdélyben növekvő számban vannak azok, akikkel szót tudnánk érteni.