Megerősítette Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából.
Az amerikai külügyminiszter kairói beszédében a Trump-kormányzat Közel-Kelettel kapcsolatos céljait ismertette, és megerősítette: az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából, de folytatni fogják a küzdelmet az Iszlám Állam ellen a terrorszervezet teljes megsemmisítéséig. Pompeo ezzel kapcsolatban kiemelte: az amerikai hadsereg az Iszlám Állam 99 százalékának felszámolásában részt vett Szíriában, és addig folytatja a küzdelmet, amíg az egész világon megsemmisíti a terrorszervezetet.
Pompeo hangsúlyozta: Donald Trump amerikai elnök azt a döntést hozta, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából, így ez meg is fog történni. Az AFP francia hírügynökség azonban jelentésében rámutat: az Egyesült Államok olyan feltételekhez kötötte a kivonulást, amely bizonytalan ideig elnyújthatja a katonák távozását. A külügyminiszter nem tett említést arról, hogy mikor várható a teljes kivonulás, ugyanakkor tagadta, hogy bármiféle ellentmondás lenne Trump elnök azonnali kivonulásról szóló bejelentése és az ezt követően kidolgozott feltételek között.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.