A magyar kultúra napja MarosvásárhelyenBemutatják a Székely fonót

2019. január 12., szombat, Magazin

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát a magyar kultúra napja alkalmából – közölték csütörtökön a szervezők. Az előadás január 19-én lesz a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta: tavaly szerveztek először az erdélyi városban hasonló koncertet a magyar kultúra napja alkalmából, és ebből hagyományt akarnak teremteni. Akkor Rost Andrea és a Csíki Kamarazenekar lépett fel. Elmondta: szándékukban áll folytatni a kezdeményezést, hiszen a magyar kultúra ápolása különösen felértékelődik a kisebbségi létben, ugyanis a kultúrának egyrészt nemzetmegtartó szerepe van, másrészt jó alkalom a román közönségnek is megmutatni a magyar kultúra értékeit. Közölte: az előadás jelképes belépődíjából tavaly a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumot támogatták, idén egy fiatal erdélyi zenei tehetségnek juttatják el a befolyó összeget.

Bocskor Lóránt, az Art­start4u Egyesület operatív igazgatója elmondta, hogy a szcenírozott koncertelőadásban a címszerepet Molnár Levente és Mester Viktória operaénekesek alakítják, mellettük színpadra lépnek Pataki Adorján és Mészáros Levente erdélyi énekesek is. Őket a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekara és kórusa kíséri Szüts Apor karmester vezényletével.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2019-01-12: Magazin - :

Ketten visszatérnek a botrányoktól szétzilált Svéd Akadémiához

Korábban lemondtak tagságukról a szexuális zaklatások miatt hitelét vesztett, egyébként az irodalmi Nobel-díjat évenként odaítélő testületből, de most úgy döntöttek, szeretnének részt venni annak megújulásában.
2019-01-12: Kitekintő - :

Călin Marchievici: Közép- és Kelet-Európa megalázása

Az Európai Unióban Németország az az állam, amely az „európai értékek” tiszteletben tartását követeli a közép- és kelet-európai országoktól, és megbüntetésük érdekében átpolitizálja az EU-költségvetését, nagyszabású üzleteket köt Oroszországgal ezeknek az államoknak a rovására (amelyek kvázi egyhangúsággal elutasították az Északi Áramlat 2 projektet), megakadályozva őket hasonlóak elindításában. Ennek következménye a német gazdasági óriás által nem tisztességes eszközökkel kialakított, legalábbis gazdasági előny. Ugyanez a Németország az Európai Bizottsággal együtt csírájában elfojtja Kína bármiféle együttműködési kezdeményezését a közép- és kelet-európai államokkal (az úgynevezett 16 + 1 együttműködés keretében), mert ez lehetővé tenné Kína számára egy stratégiai hídfőállás kialakítását az EU-ban, de azért is, mert ezeket az európai országokat nehezebb lenne az EU költségvetésén keresztül zsarolni. De Németország úgy érzi, hogy ő szabadon megteheti Kínát harmadik exportpiacává és legnagyobb partnerévé a behozatalt illetően.