Az Európai Unióban Németország az az állam, amely az „európai értékek” tiszteletben tartását követeli a közép- és kelet-európai országoktól, és megbüntetésük érdekében átpolitizálja az EU-költségvetését, nagyszabású üzleteket köt Oroszországgal ezeknek az államoknak a rovására (amelyek kvázi egyhangúsággal elutasították az Északi Áramlat 2 projektet), megakadályozva őket hasonlóak elindításában. Ennek következménye a német gazdasági óriás által nem tisztességes eszközökkel kialakított, legalábbis gazdasági előny. Ugyanez a Németország az Európai Bizottsággal együtt csírájában elfojtja Kína bármiféle együttműködési kezdeményezését a közép- és kelet-európai államokkal (az úgynevezett 16 + 1 együttműködés keretében), mert ez lehetővé tenné Kína számára egy stratégiai hídfőállás kialakítását az EU-ban, de azért is, mert ezeket az európai országokat nehezebb lenne az EU költségvetésén keresztül zsarolni. De Németország úgy érzi, hogy ő szabadon megteheti Kínát harmadik exportpiacává és legnagyobb partnerévé a behozatalt illetően.
Kisebb léptékben hasonló a helyzet Franciaországgal, amely elítéli az orosz agressziókat, de állami garanciákat nyújt egyes olyan orosz cégek energetikai projektjei számára, amelyeket ezen erőpolitika miatt sújtanak szankciók. Másrészről a francia államot nagyon zavarja a kelet-európai államok „szociális dömpingje”, amelyek energetikai és stratégiai sebezhetőségéhez maga is hozzájárul Oroszországgal fenntartott kapcsolatával. Franciaország és Németország hivatalosan azt mutatja, zavarja őket az orosz propaganda, visszaszorítására több milliót költenek, s zavarja őket a keleti országok ezzel szembeni sebezhetősége. De ugyanezen országok óriási üzleteket kötnek Oroszországgal.
Ez a mostani EU, amelyben még mindig jelen van a francia–német duó túlkapásait és képmutatását mérséklő tényezőként működő Nagy-Britannia. Ha Berlinnek és Párizsnak sikerül megszereznie Hollandia, Spanyolország vagy Olaszország szavazatait, London kilépése az EU-ból gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy olyan akadályozó kisebbség létrehozását az EU Tanácsában, amellyel meggátolhatóak lennének a közép- és kelet-európai országok rovására megtett európai lépések. Ha nem lett volna az ellentáborban az amerikai hatalom a diplomácia és a sajtó ágyúival, észrevétlenül maradt volna, hogy az Északi Áramlat 2 és a Déli Áramlat projektek esetében alkalmazott kettős mércéjével Németország eltorzítja az Egyesület Európa eszméjét. De amikor az USA és Németország ugyanabban a táborban van, a kis európai államoknak szinte semmilyen esélyük nincs hangjukat hallatni, ahogy azt a koszovói eset is bizonyítja, ahol tüntetőleg egy nemzeti hadsereget hoztak létre. A német és francia kettős mérce, valamint az EU és USA között a Trump-adminisztráció által létrehozott törésvonal komor időket jósol a közép- és kelet-európai országok számára. Ezek átvészeléséhez nem elégségesek az antikorrupciós vezetők, olyan nemzeti vezetők kellenek, akik felismerik a nagy igényt – a kis államok összefogásának igényét az egyre nyilvánvalóbb túlkapásokkal szemben.
Amerika felhívása a németekhez
„Németek, szálljatok szembe az Északi Áramlat 2 projekttel” – így hangzik az USA berlini nagykövetének kevésbé szokványos felhívása, amelyet hétfőn tett közzé a The Wall Street Journal. Ez a felhívás inkább a németeknek szól, mint a szövetségi kormánynak, ahol ez vesztett ügynek tűnik Washington számára. Angela Merkel kormánya, amely Barack Obama elnökségének lezárulása óta a „szabad világ” úgynevezett „vezérévé” vált, hallani sem akar egy olyan projekt leállításáról, amely növelné Európa függését az orosz gáztól.
A berlini kancellár nem akarja megrontani a kapcsolatokat az USA-val, és mossa kezeit, állandóan azt hajtogatva, hogy itt nem egy nagy stratégiai kihatással járó projektről van szó, hanem tisztán kereskedelmi ügyletről, amelyben nem a német állam vesz részt, hanem magáncégek – a Wintershall és az Uniper (Németország), az Engie (Franciaország), a Royal-Dutch Shell (Hollandia, Nagy-Britannia) és az OMV (Ausztria). A projekt oroszlánrésze, 51 százaléka a Gazprom kezében van. „Az oroszok lépései megmutatták, mennyire veszélyes, ha Moszkva nagyobb befolyást szerez Németország energiaellátásában. A németek 2017-ben Oroszországból importálták a szükséges földgáz több mint 50 százalékát. Ha megépül a keleti szövetségeseket elkerülő Északi Áramlat 2, akkor ez még jobban növelni fogja Németország függését Oroszországtól. A gázzal együtt a vezetéken keresztül orosz befolyás is folyni fog majd. Mi folyik majd a másik irányba? Több milliárd euró, amellyel Moszkva destabilizáló külpolitikáját, többek között a NATO keleti szárnyán kimutatott agresszivitását fogják támogatni. Reméljük, hogy Németország más lehetőségekhez folyamodik majd, amelyek lehetővé teszik egy versenypiac kialakítását a földgáz esetében, ahelyett, hogy Putyint segítenék hozzá a piac uralásához” – írja az amerikai nagykövet.
Tisztán gazdasági projekt az Északi Áramlat 2?
Az őt a berlini állásba kinevező Trump-adminisztráció számára a „más lehetőségek” természetesen az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított gáz importját jelentik, amely drágább, és olyan újragázosító terminálok németországi megépítését feltételezi, amilyeneket Lengyelországban vagy Litvániában már létrehoztak. Az amerikai cseppfolyósított gáz drágább megoldás. Az Oroszországból származó gáz még Indiáig szállítva is 1–1,5 dollárral olcsóbb, mint az USA-ból vagy Katarból importált nyersanyag – állítja az Oil Price portál. Kereskedelmi szempontból indokolt Berlin döntése az Északi Áramlat 2 projekt folytatásáról. A vezeték német részének építése már májusban elkezdődött. Legkevesebb képmutató a Deutsche Welle kijelentése, amely szerint „az EU-nak a projekt leállítására irányuló erőfeszítései ellenére Oroszország megépíti az Északi Áramlat 2-t”, mintha Németországnak nem lenne szerepe ebben az óriási ügyletben. Vajon Gerhard Schröder volt kancellár vezetői tisztsége a gázvezetéket építő cégben és jelenléte a Rosznyeft orosz óriás igazgatótanácsában ugyanennek a „piaci” logikának lenne a következménye? Norbert Rottgen német képviselő mutatta be a legjobban egy „német Európa” helyzetét. „Az Északi Áramlat 2 megosztotta az EU-t, és ez nem szolgálja Németország nemzeti érdekét. Németországnak Európa egyesítése, nem pedig a megosztása a szerepe. Németország nélkül már nem létezne ez a megosztottság.”
Az EU és Németország óriási képmutatása
Még ha ez a projekt tisztán kereskedelmi és előnyös, akkor is fel kell tennünk a kérdést: miért nem valósították meg a hasonló projektet az EU déli részén a Déli Áramlatot, amelynek a Fekete-tengeren, Törökországon, majd Bulgárián, Szerbián, Magyarországon, Ausztrián keresztül kellett volna gázt hoznia Oroszországból, leágazásokkal a többi volt jugoszláv köztársaság felé? Egyszerű: mert az EU kormánya, az Európai Bizottság 2014-ben kinyírta. Szerinte ez egy geostratégiai projekt, nem pedig kereskedelmi. „A kormánynak és Merkelnek része volt a Déli Áramlat leállításában” – mondta egy évvel ezelőtt Stefan Meister a Nemzetközi Ügyek Német Tanácsától. Más szavakkal az Európai Bizottság álláspontja Németország álláspontja és Berlin érdekeit tükrözi.
Sőt, az Európai Bizottság már jelezte, hogy a Déli Áramlat utódja esetében is folytatja a kettős mérce alkalmazását. Törökország és Oroszország a múlt hónapban kezdte el a Török Áramlat megépítését a Fekete-tengeren keresztül. A második szakasz Görögországba, majd Macedóniába, Szerbiába, Magyarországra vinné a vezetéket, szintén Ausztria lenne a végpontja. De Görögország kormányfője, Alekszisz Ciprasz december 7-i moszkvai látogatásán kijelentette: Brüsszel „akadályozza” a vezeték kiterjesztését Görögország felé. Bulgária esetében is, amely megpróbál bekapcsolódni ebbe a projektbe, van már déjà vu érzésünk – az EB ezen a héten jelentette be, hogy nem támogatja a projektet, ha nem teljesíti a feltételeiket.
A német termelékenység titka
Ugyanennél a német logikánál maradva, az ilyenfajta projektek akadályozása és egy hasonló támogatása, amelynek csak Németország a haszonélvezője, tisztességtelen piaci verseny létrehozását jelenti. Maga az Európai Bizottság mutatott rá, hogy a gáz ára a geopolitikai körülményektől és a szállítás árától függ, és mindkettő Németországnak kedvez. Ennek megfelelően a Németországban gázból előállított kilowattóra ára 2018 első felében alacsonyabb volt, mint Nagy-Britannia kivételével bármelyik másik nyugati államban, csaknem azonos szinten volt a lengyelországi, szlovákiai, észtországi árral, s olcsóbb volt, mint Szlovéniában vagy Szerbiában. Ez nagyobb termelékenységet jelent az olyan energiafaló óriásoknak, mint a BASF, amely örömmel üzletel Oroszországgal és ássa el európai versenytársait. Ne feledjük azt se, hogy az Északi Áramlat 2-vel üzletelő nagy európai cégek Romániában is jelen vannak: az OMV, a Wintershall, az Engie tulajdonában lévő E.ON, az Uniper.
Franciaország kettős mércéje
És nemcsak Németországról van szó. Emmanuel Macron 2018 májusában Oroszországban járt, ahova négy franciaországi energetikai cég vezetői is elkísérték. Franciaország – Németországhoz és az EU többi részéhez hasonlóan – Oroszországgal szemben szankciókat vezetett be. Ez a Total céget nem akadályozta meg abban, hogy Kínával együtt részt vegyen a Jamal LNG és Arctic LNG 2 cseppfolyósítottgáz-projektekben. A párizsi kormány a napokban jelentette be, hogy elhalasztja az ezen tervekre adott hitelek fizetési határidejét. A franciák partnercége az oroszországi Novatek, amelynek az eurós tranzakciókra áttéréssel éppen csak sikerült elkerülnie az USA által bevezetett szankciókat. Macron lépése hasonlít Merkel gesztusára: a kancellár elítélte az orosz kém, Szkripal elleni nagy-britanniai merényletkísérletet, orosz diplomatákat utasított ki, 24 órával később pedig a Gazprommal 10 milliárd euró értékű gázszerződést írt alá.
Palotaforradalom Brüsszelben
Elég az energetikai kettős mércékből. Fordítsuk figyelmünket a brüsszeli bürokratikus daráló felé. Az európai elemzők többsége számára nem Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság igazi vezetője, hanem kabinetfőnöke, a német Martin Selmayr. Selmayr ez év elején szinte magát nevezte ki az EB főtitkárává, példátlan mértékben halmozva a tisztségeket és „megvásárolva” a biztosok támogatását, akiket Juncker elnök jobbkezeként ural. Ez a bizottság bírálja Romániát az együttműködési és ellenőrzési mechanizmuson keresztül, és ez védelmezi az „európai értékeket” Magyarországon és Lengyelországban. Igazi háború következett, amely az egyetlen demokratikus európai intézmény impotenciáját bizonyította be. Az Európai Parlament sikertelenül igyekezett semmissé tenni ezt a brüsszeli palotaforradalmat, de csak egy sor jogi következmények nélküli határozatot volt képes megszavazni. A legutóbbit épp ezekben a napokban. „Selmayrnak le kell mondania a főtitkári tisztségből” – mutat rá az európai képviselők 71 százaléka által megszavazott határozat, amely hozzáteszi: a választást az átláthatóság kritériumának tiszteletben tartásával kell megtartani.
A határozatnak ugyanolyan hatása van, mint az Északi Áramlat 2-re vonatkozónak: semmilyen. Az Északi Áramlat 2-re vonatkozóban az európai parlamenti képviselők elítélik a projektet, amely óriási veszteségeket okozna Ukrajnának és nagyobb orosz függőséget az EU-ban. Tehát a „Raszputyinnak”, a „sötétség hercegének” vagy a brüsszeli „Ho Si Minh Menedzsmentiskola” főnökének is nevezett német Selmayr továbbra is húzogathatja majd a szálakat az EU fővárosában. És egyre többen állítják azt, hogy Angela Merkelnek nagy esélye van az Európai Tanács elnökévé válni, miután befejezi jelenlegi kancellári mandátumát, ezzel is a „teuton Európa” gondolatát erősítve.
A koszovói kihívás
Nemcsak az EU-n belülről alázzák az európai projektet. Az önhatalmúlag kikiáltott Koszovó Köztársaság parlamentje a múlt héten megszavazta egy nemzeti hadsereg létrehozását, ezzel megsértve a hatályos alkotmányt és az ENSZ Biztonsági Tanácsának a koszovói biztonsági erőkre vonatkozó 1244. számú határozatát. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg egy héttel a pristinai szavazás előtt kijelentette, hogy „ez nem megfelelő pillanat” egy hadsereg létrehozásához. De Stoltenberg inkább az európai szövetségesek nevében beszélt, akiket megaláztak a koszovói képviselők. Először is azzal, hogy semmibe vették a (koszovói biztonságot a KFOR-misszión keresztül biztosító) NATO felhívását, másodsorban azzal, hogy ezáltal gyakorlatilag romba döntötték a Szerbia és Koszovó között az EU által sok éve kezdeményezett közvetítési folyamatot.
Tengerentúli pofon
Miért volt lehetséges ez a koszovói semmibevétel? Mert az USA támogatta a hadsereg létrehozását az ENSZ-határozat és az alkotmány megsértésével. „Koszovó mint szuverén és független állam esetében természetes, hogy rendelkezzen önvédelmi képességgel” – mondta az USA koszovói nagykövete. Tehát az EU a tengerentúlról is kapott egy megalázó pofont. Sőt, még Németországból is érkezett egy. „Koszovónak mint szuverén államnak joga van létrehozni egy reguláris hadsereget” – mondta Heiko Maas külügyminiszter, hozzájárulva az EU által kezdeményezett egész folyamat aláásásához.
Belgrád: „Megmutattuk, hogy mit hoztatok létre”
A jelenlegi koszovói biztonsági erők hadsereggé válása Szerbiában és Oroszországban gyakorlatilag az ENSZ határozata és az alkotmány révén lefegyverzett Koszovói Felszabadító Hadsereg, az UÇK újraalapítását jelenti. A koszovói képviselők nem módosították az alkotmányt, mert ehhez hiányzott a szerb közösség elengedhetetlen szavazata, de bizonyos sarkalatos törvények módosításával rövidre zárták a folyamatot. Milyen garanciák vannak arra, hogy nem fog újjászületni a háborús bűntettekben részes UÇK? A független Koszovónak eddig három kormányfője volt, akik közül ketten (Ramush Haradinaj és a jelenlegi elnök Hashim Thaçi) korábban az UÇK vezetői voltak. Ezenkívül Agim Çeku volt kormányfő is UÇK-s vezető volt korábban. Carla del Ponte, a Nemzetközi Büntetőbíróság volt ügyésze azt írta, hogy ezek a vezetők 1999-ben szerb foglyokból eltávolított szervekkel folytatott kereskedelemben és más háborús bűnökben vettek részt. Szerbia Çekut háborús bűnökkel vádolja. Az USA és Németország által támogatott jelenlegi kormányfő, Haradinaj ellen két per is folyt Hágában, ahol felmentették őt, de aztán a Szerbia által kiadott nemzetközi letartóztatási parancsok alapján mégis őrizetbe vették. Ezek a vezetők lennének a garancia arra, hogy nem jelent majd veszélyt Koszovó új hadserege? Úgy tűnik, hogy Washingtonban és Berlinben garanciát jelentenek. „Megmutattuk nekik, hogy mit hoztak létre” – válaszolta Aleksandar Vučić szerb kormányfő, miután arról tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy Szerbia teljesítette a Koszovóval megkötött brüsszeli megállapodásból fakadó kötelezettségeit, míg a koszovóiak ezt nem tették meg.
(Cotidianul / eurocom.wordpress.com)
