Az elítéltek idő előtti szabadulását lehetővé tevő törvény sürgős felülvizsgálatára szólította fel – háromszor – a kormányt Klaus Iohannis, miután a medgyesi gyilkosság közfelháborodást keltett.
Az államfő a jogszabály elfogadásának felelősségét egymásra hárító politikusokat is bírálta. Szerinte nem felelősöket, hanem megoldást kell keresni. „Az állampolgárok biztonsága nem alku tárgya, és megengedhetetlen, hogy az emberek attól rettegjenek, hogy a börtönből frissen szabadult bűnözők törnek rájuk” – szögezte le. Az országos börtönigazgatóság szerint a törvény előírásai alapján eddig 11 851 elítélt szabadult idő előtt, közülük 724-en kerültek ismét rács mögé. A téma kedden Strasbourgban is felmerült, és az EP üléséről hazatérő Viorica Dăncilă kormányfő tegnap reggel bekérette Tudorel Toader igazságügyi minisztert, hogy a lehetséges intézkedésekről tárgyaljon vele. Toader délután közölte, hogy a napokban elemzik a helyzetet, és hétfőn előterjeszti a kormányfőnek a javaslatait. Megjegyezte viszont, hogy a medgyesi gyilkosság elkövetője nem a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján szabadult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.