A szabadságos nagy találkozások időszaka ez, hazatérők ölelik ilyenkor magukhoz rokonaikat, barátaikat, de esemény ez a nyugodtabb, hajszamentesebb körülmények között találkozó falustársaknak is, akik ha mást nem is tesznek, de egy jót beszélgetnek, közösen végignéznek egy rendezvényt, s megbeszélik aztán. Figyelik, követik mindazt, ami értük történik. A faluünnepek pedig zajlanak, sörrel, flekkennel, sokak, sokunk örömére több-kevesebb kultúrával. Valójában egy folyamattal állunk szemben, önazonosságukat, arcukat e módon is felmutató településeink rendezvénysorozatai mindenképp túlmutatnak egy-egy alkalmi piknikezésen, s vélhetően még nagy tartalékok, csábos turisztikai vonzerő is rejlik mögöttük.

E kánikulás forgatagban mégis érdemes Vetési László téli, a Magyar Kultúra Napján Sepsiszentgyörgyön tett kijelentéseire emlékezni. A szórványügyeket kiválóan ismerő református lelkész ugyanis arra figyelmeztetett, nekünk itt, a tömbmagyarságban feladataink, kötelezettségeink lennének mostoha nyelvi közegben élő nemzettársainkkal szemben. A szórvány — mondta — a nemzet lelkiismerete, s a pár magyar lelket számláló, önhibájukon kívül igen nehéz helyzetbe keveredett közösségekért közösen kellene, lehetne tenni, elsősorban innen, a belső anyaországnak is tekintett kompakt térségből. Hogyan? Például úgy, fejtegette a kolozsvári lelkipásztor, hogy a székely falvak felveszik a kapcsolatot szórványosodó településekkel, akár testvértelepülési, akár testvérgyülekezeti szinten, és meghívják az ottaniakat néhány napra ide, ahol természetes, mindennapos a magyar szó. Képzelt vendégeink pedig úgy érezhetnék, tartoznak egy közösséghez, amely megpróbál szolidaritást vállalni vele, enyhíteni hétköznapi gondjaikon. Közösségi élményt próbál adni azoknak, akik ezt nagyon rég vagy egyáltalán nem tapasztalhatták.

Ez az irányvonal azonban teljességgel hiányzik falvainkból. Magyarországi testvértelepülésekkel szinte mindannyian büszkélkednek, esetenként többel is, akik el is jönnek a falunapok alkalmával egy-egy hosszú hétvégére az itteni ismerősökhöz, cimborákhoz, viszont Vetési László szavai Háromszéken egyelőre nem találtak befogadásra. Még nem vagy legfennebb elvétve látni szórványvidéki meghívottakat, a kapcsolatteremtés ezen útja egyelőre meredeknek tűnik az itteni falugazdáknak. Pedig ezt akár intézményesített szinten is fel kellene ennek a térségnek vállalnia, egy apró, nagyon apró lépés lenne a szórványsorban élők irányába. Persze, egy szórványvidéki kapcsolat nem jelent akkora kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget, mint a már rutinossá váló magyarországi kiruccanások, élménydús kalandozások, ám a haszna annál nagyobb lenne.

Ismételjük Vetési László szavait: a nemzet lelkiismerete a szórvány.