Igaznak bizonyult a motorsport.com olaszországi kiadásának értesülése, miszerint Mick Schumacher csatlakozik a Ferrari juniorprogramjához.
Bár korábban Mick Schumacher nem szerette volna elkötelezni magát egyetlen Forma–1-es istálló utánpótlásprogramjával sem, mégis egyre inkább erősödtek a pletykák arról, hogy édesapja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher után a regnáló F3-as Európa-bajnok is csatlakozhat a Ferrari-családhoz. Szombaton végül hivatalos közleményt adott ki az olasz istálló, így biztossá vált: Mick Schumacher a Ferrari akadémiájának új tagja, így a jövőben élvezheti a maranellóiak támogatását.
– Izgatott vagyok, amiért megállapodtunk a Ferrarival – mondta a 19 éves versenyző. – A jövőm a motorsportban pirosra lett színezve, amiért a Ferrari akadémiája és a Scuderia Ferrari-család tagja lettem. Ez óriási lépés számomra, és csak profitálhatok a hatalmas szaktudásból, ami felhalmozódott itt. Biztos, hogy mindent kihozok ebből, ami segít elérni az álmom, vagyis hogy a Forma–1-ben versenyezzek. Több mint nyilvánvaló, hogy a Ferrarinak a születésem óta jelentős helye van az én és a családom szívében is, szóval személy szerint nagyon örülök ennek a lehetőségnek – tette hozzá a Schumacher fiú.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.