Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Elkerülhetők a büntetések

2019. január 29., kedd, Gazdakör

A kézdivásárhelyi közlekedési rendőrök hálóján akadt fenn az elmúlt hétvégén egy illegális állatkereskedést folytató Vrancea megyei férfi. A nyújtódi közúti ellenőrzés során autójában 37 darab, 840 kilogramm összsúlyú süldőt találtak, az állategészségügyi igazgazgatóság vizsgálata során már a helyszínen kiderült: nem tudja okmányokkal bizonyítani az állatok eredetét, a járműve nincs engedélyezve élő állatok szállítására.

  • Faluszéleken csak bekerített karámban nevelhetők sertések
    Faluszéleken csak bekerített karámban nevelhetők sertések

A sertséspestis terjesztésének veszélye miatt az állatokat elkobozták, majd állatorvosi felügyelet mellett levágták, a tetemeket krematóriumban semmisítették meg. Az állatok elvesztése mellett a férfit 7200 lejes bírsággal sújtották, a tetemek megsemmisítésével járó költségeket is ki kell fizetnie – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos beszámolójából.

Az ügynek ezzel nincs vége, további vizsgálatokat folytat az állategészségügyi igazgatóság, az eddigi adatok szerint a süldők több kereskedő kezén mentek át, ezek a személyek – akárcsak a malacok eredeti tulajdonosai sem – sem tartották be az állatok mozgására, illetve szállítására vonatkozó előírásokat. A sertéspestis országos jelenléte okán (Háromszékkel szomszédos megyékben, Vranceában és Buzăuban is vannak gócpontok) szigorúan ellenőrzik az állatok gazdaságok közötti mozgására és szállítására vonatkozó előírások betartását – a kötelező tudnivalókról dr. Sikót kérdeztük.

– Az állatok szállítása csak az állatorvosok által kiállított, úgynevezett F2-es nyomtatvány alapján történhet – ez feltételezi, hogy az illető állatok fülszámozva vannak, szerepelnek az országos nyilvántartásban. Ha egy ellenőrzés során fülszám nélküli állatokat találnak egy gazdaságban, vagy a nyilvántartásban szereplő állatok hiányoznak a gazdaságból, a gazdát 1200 lejes bírsággal sújthatják, megismétlődő kihágás esetén az állatok elkobzására is sor kerülhet – hangsúlyozta dr. Sikó.

Az élő állatok szállítása csak engedélyezett járművekkel történhet. Ezek engedélyeztetése, bejegyzése az állategészségügyi igazgatóságon kérhető. Az engedélyeztetés alól kivételt képez, ha a gazda saját járművével (az autó forgalmi engedélyében tulajdonosként szerepel) saját állatait (ezek a nevén szerepelnek a nyilvántartásban) 50 kilométeres körzetben szállítja, ebben az esetben nem kötelező engedélyeztetni a járművet. Más esetben, 65 kilométernél rövidebb távon regisztrált járművekkel szállíthatók az élő állatok – ezzel a lehetőséggel csak jogi személyek élhetnek. Feltétel, hogy a jármű forgalmijában szerepeljen a haszonjármű bejegyzés, az autó felszerelése legyen megfelelő állatok szállítására – legyen elegendő felület, lekötési lehetőség stb.

65 kilométer feletti távon – amely megtehető 8 órán belül vagy ennél hosszabb időszak alatt, utóbbi eset már nemzetközi szállításnak minősül – a járművek vezetőjének vagy a szállítmányt kísérő személynek szakképesítéssel kell rendelkeznie, a járművet további felszereltséggel kell ellátni, szabályos időközökben megállást kell beiktatni az állatok etetésére, itatására. Ha az állatok szállítása egyik megyéből a másikba történik, jóváhagyást kell kérni mindkét megye állategészségügyi hivatalánál, be kell jelenteni a szállítmány indulási pontját, az útvonalat, az érkezés helyét is.

A közhitben megragadt téves információkkal ellentétben a sertéspestis sújtotta megyékből származó, azonnali vágásra szánt sertések (a célpont egy vágóhíd kell legyen) is szállíthatók, de csak akkor, ha az állatok származási helye (tenyészet, farm, gazdaság) mentes a fertőzéstől és betartják a szállításra vonatkozó szabályokat – mondta dr. Sikó.

Fontos, hogy a gazdaságokban napirenden legyenek az állatok nyilvántartásával. Ha állat születik, a gazdák határidőn belül fülszámoztassák (sertések esetében ez legtöbb 30 nap, ha korábban eladják a malacokat, akkor is kérni kell a fülszámozást), az eladást, családi fogyasztásra szánt vágást, elhullást pedig minden esetben jelentsék az állatorvosnak, hogy megtehessék a hivatalos bejegyzéseket – emelte ki a főállatorvos. Dr. Sikó azt is elmondta, hogy hamarosan kezdődnek az állatlétszámot, nyilvántartásokat célzó ellenőrzések, főként a sertéstenyésztők számíthatnak az állatorvosok látogatására.  

Rossz hírt is kaptunk az igazgatóságtól: az esztenákon, nyári táborokban továbbra sem engedélyezett a sertések tartása. A faluszéleken, erdők közelében nevelt sertéseket pedig kötelezően bekerített karámban kell tartani, hogy azok ne kerülhessenek kapcsolatba farmon kívüli állatokkal, főként vaddisznókkal.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 578
szavazógép
2019-01-29: Nemzet-nemzetiség - :

Csáky Zoltán: Nyomomban kék farkasok / 5. (Besúgók, ügynökök, informátorok. A „Costică” 2215. számú megfigyelési követési dosszié titkai)

1986. 09. 19. napján 8.40 órakor „Costică” célszemély eljött otthonról egy barna és egy fekete aktatáskával kezében, majd gépkocsijához ment, amellyel a V. Babeș utcán parkolt. Miután beszállt a kocsiba, „Costică” célszemély elment a Május 1. bulvárig, és megállt a cukrászda mellett. Majd kiszállt a kocsiból, a célszemély bement a cukrászdába, és ott ült 8.50-ig, majd kijött onnan egy kb. 35–40 éves, közepes magasságú, gesztenyebarna egyénnel, aki sötétszürke ruhát viselt. A kocsihoz mentek… (a további szöveg vagy olvashatatlan, vagy át van húzva – ford. megj.)
2019-01-29: Gazdakör - Bokor Gábor:

Támogatás fokhagymatermelőknek

A korábbi években nagy sikernek örvendő „paradicsom-program” sikerén felbuzdulva a mezőgazdasági minisztérium a fokhagyma termesztését támogató program indítását jelentette be. A támogatás értéke 1000 euró lesz hektáronként.