A Beatles utolsó koncertje

1963-as befutásuk után rohanás lett az életük, koncertek, turnék, tévéfellépések, interjúk váltották egymást Angliában, majd Amerikában, Európában, a Távol-Keleten, és mindenütt menekülniük kellett a felhevült rajongók elől. A négy liverpooli 1966. augusztus 29-én San Franciscóban lépett fel utoljára, ezután már a stúdiófelvételekre, lemezekre összpontosítottak.

1967-ben elkészítették sokak szerint minden idők legjobb lemezét Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band címmel. A Magical Mystery Tour című filmjük forgatása csak ezután kezdődött, de a várt bűvölet elmaradt, igaz, az azonos című lemezt kedvezően fogadták. 1968-ban a The Beatles (The White Album) című dupla lemezzel és két kitűnő kislemezzel (Lady Madonna/The Inner Light, illetve Hey Jude/Revolution) rukkoltak elő, dalaik azonban ekkor már inkább egyéni törekvéseiket tükrözték.

John Lennon és Paul McCartney régebben szinte elválaszthatatlan volt, a közös dalokba Paul romantikus melódiáit, Lennon kesernyésebb, érdesebb humorát adta. Ekkorra azonban már külön dolgoztak, Lennon figyelmét új barátnőjével, Yoko Onóval szövődő romantikus kapcsolata, közös művészi törekvéseik kötötték le. A gitáros George Harrison sem volt már hajlandó az árnyékban meghúzódni, remek zeneszerzőnek bizonyult, dalait kozmikus könnyedséggel töltötte meg. A dobos Ringo Starr, akinek kiegyensúlyozott teljesítményére, jó természetére mindig számítani lehetett, a Fehér Albumon maga is szerzőként jelentkezett, de az együttesen belüli viszonyokra jellemző, hogy a felvételek közben eltűnt néhány hétre.

1968 végén, a Yellow Submarine című album és rajzfilm elkészülte után McCartney folyamatosan ösztökélte a csapatot, hogy afféle „vissza-a-kezdetekhez” elképzelés jegyében térjenek vissza a koncertezéshez. A többiek nem lelkesedtek igazán, de belementek, hogy következő lemezüket élőben, a televízió által közvetített koncerten vegyék fel, és ne alkalmazzanak stúdióeffekteket. A folyamatot filmen is meg akarták örökíteni, rendezőnek Michael Lindsay-Hoggot kérték fel. A próbák 1969 januárjában kezdődtek, katasztrofális eredménnyel. Egy feszült vita közepén Harrison otthagyta társait és csak egy hét múlva tért vissza Billy Preston társaságában, remélve, hogy a zongorista játékával „megfűszerezi” a zenei hangzást, jelenlétével oldja a feszült hangulatot.

Ezután született néhány jó dal, de kezdtek kifutni az időből. A koncertet, amelynek közvetítéséről akkorra már lemondtak, 1969. január 30-án a Beatles-cég, az Apple londoni Savile Row 3. szám alatti székházának tetején tartották meg. A zenészek nem megszokott helyükön játszottak, ezúttal George helyett John állt középen, Billy Preston Hammond orgonájával a bal oldalon, McCartney mögött helyezkedett el. Az előre be nem jelentett koncertnek 42 perc után a rendőrség vetett véget.

A Beatles nem volt elégedett az anyaggal, így azt félretették, majd az 1970. május 8-án megjelent Let It Be című lemezen látott napvilágot. A próbákat és az 1969. január 30-i koncertet bemutató film először a Get Back címet kapta, de a bemutatót egyre halasztották, s csak a lemezzel egy időben került a mozikba szintén Let It Be címmel. A címadó dalért a Beatles 1971-ben Oscar-díjat kapott, de az együttes ekkor már nem létezett, egykori tagjai önálló szólókarrierjükkel voltak elfoglalva.