Több mint 600 férfi spermiumszámát mérték meg kutatók egy amerikai meddőségi klinikán. A szakemberek arra számítottak, hogy bebizonyosodik: a rendszeres marihuánafogyasztás egyértelműen rosszat tesz a férfiak termékenységének. Tévedtek.
Az derült ugyanis ki, hogy azoknak a férfiaknak, akik fogyasztottak vagy jelenleg is fogyasztanak cannabist, magasabb volt a spermiumszámuk, mint azoknak, akik soha nem éltek a droggal – írja a Bloomberg. A Harvard bostoni székhelyű T. H. Chan Közegészségügyi Iskolájában végzett felmérés során 2000 és 2017 között a kutatók összesen 662 férfitől vettek mintát, a tesztalanyok átlagéletkora 36 év volt, többségében fehérek és főiskolát végzett emberek kerültek a mintába. Mindegyikőjükben közös volt, hogy párjukkal együtt meddőségi klinikához fordultak segítségért.
A résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet arról, hogy használtak-e valaha marihuánát, és ha igen, mikor, vagy jelenleg is használók-e. A kutatók arra számítottak, hogy az előzetes feltételezések alapján azoknak a férfiaknak lesz alacsonyabb a spermiumszámuk, akik élnek vagy éltek korábban a füves cigivel, ehhez képest ennek az ellenkezője jött ki eredményként. Azoknak a férfiaknak, akik fogyasztottak cannabist, milliliterenként átlagosan 62,7 millió volt a spermiumszámuk, azoknak, akik viszont sosem használták a drogot, ez a szám 45,4 millió/ml volt. Ezenkívül azt is kimutatták, hogy a cannabishasználók esetében magasabb volt a tesztoszteronszint.
Hogy ebből mi minden következik?
Maximum annyi – hűti le a kedélyeket a kutatást vezető Jorge Chavarro –, hogy megállapítható: még mindig rendkívül keveset tudunk a marihuána egészségünkre és a reprodukciós szerveinkre gyakorolt hatásairól. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az eredmények alapján biztosan nem lehet kijelenteni, hogy a füves cigi használata fokozná a férfiak termékenységét.
Allan Pacey brit kutató szerint is jobb kellő óvatossággal kezelni az amerikai kollégák eredményeit, és ha valaki családot akar alapítani, nem érdemes még több marihuánát fogyasztania. Ő megfordítja a logikát, és a következőképp fogalmaz: „Ahogy a szerzők is hangsúlyozták, a magasabb spermakoncentrációval rendelkező férfiaknak nagyobb valószínűséggel volt több tesztoszteron is a szervezetükben. Így valószínűleg több marihuánát is szívnak, mert (a tesztoszteron miatt) több kockázatot mernek vállalni.” (HVG.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.