A Sepsi OSK szombaton 20 órától a Dinamo ellen játszik a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A piros-fehérek győzelemmel feledtethetnék az előző játéknapon a sereghajtó FC Voluntari vendégeként elszenvedett kiábrándító vereséget.
A szentgyörgyi csapat a szezon során először kapott négy gólt egy mérkőzésen, korábban csak az újonc FC Hermannstadt szerzett három gólt. Az elmúlt hétvégén a Sepsi OSK gólkirálya, Ibrahima Tandia az Ilfov megyei együttes ellen szerzett gólokból is kivette a részét, hiszen az első találatot ő jegyezte, a másodikat pedig előkészítette. Teljesítménye révén a 25 éves labdarúgót beválasztották a forduló álomcsapatába. A francia-mali játékos az idényben nyolcadszor került be a legjobbak közé, nála többször senki sem szerepelt a legjobb tizenegyben.
Eugen Neagoe vezetőedző a klub közösségi oldalán közzétett videóban elmondta, a lehető legrosszabbul kezdődött számukra ez az öt meccsből álló visszavágó-sorozat, nagyon szerették volna megnyerni a Voluntari elleni találkozót. Véleménye szerint nem volt nagy nyomás a játékosokon, csupán túl könnyedén vették ezt az összecsapást a sereghajtó ellen.
A szakember hozzátette, figyelmeztette a labdarúgókat, nem szabad alábecsülni az ellenfelet, ám nem tudta kellően motiválni őket. Neagoe szerint a vereség ellenére semmi nincs veszve, még hátravan négy forduló az alapszakaszból, az ötödik helyen állnak, és mindenki azt szeretné, ha az első hatban zárnának. Kéri a szurkolókat, bízzanak bennük, és maradjanak mellettük, mert a futball mit sem ér szurkolók nélkül.
A Dinamo – amely az előző fordulóban 2150. mérkőzését játszotta az élvonalban – és a Sepsi OSK eddig ötször találkozott tétmérkőzésen, kétszer a fővárosi csapat győzött, kétszer gól nélküli döntetlent játszottak és egy alkalommal a háromszéki csapat örülhetett.
A góllövőlista: 1. George Țucudean (Kolozsvári CFR) 14 gól, 2. Alexandru Mitriță (Craiova) 13, 3. Harlem Gnohéré (francia, FCSB) 11, 4. Elvir Koljić (bosnyák, Craiova) 10, 5. Ibrahima Tandia (francia-mali, Sepsi OSK) 9, 6. Florin Tănase (FCSB) 7, 7. Denis Man (FCSB) 7, 8. Florinel Coman (FCSB) 7, 9. Ianis Hagi (FC Viitorul) 7, 10. Dylan Flores (Costa Rica-i, Jászvásári Poli) 7.
A 23. forduló programja: * ma Astra Giurgiu–FC Viitorul (20 óra) * szombaton Sepsi OSK–Dinamo (20 óra) * vasárnap Dunărea Călărași–Concordia Chiajna (12 óra), Jászvásári Poli–Medgyesi Gázmetán (18:30 óra), Craiova–Kolozsvári CFR (21 óra) * hétfőn FC Botoșani–FC Voluntari (17 óra), FCSB–FC Hermannstadt (20 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.