Hírsaláta

2008. augusztus 20., szerda, Belföld

A HARGITA EGYÜTTES ZARAGOZÁBAN. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes augusztus 24. és szeptember 4. között több alkalommal is szerepel a román pavilon színpadán Zaragozában, naponta magyar, román, szász és cigány táncokkal lépnek fel. Idén a zaragozai szak-világkiállítás a víz és a fenntartható fejlődés vezérgondolata köré szerveződött, így Korodi Attila miniszter és Demeter Attila államtitkár is közben tudott járni, hogy a román pavilonnál a csíkszeredai együttes biztosítsa a kulturális jellegű műsort. (Hargita Népe)

HÁROMEZER LEJ LESZ AZ ÁTLAGBÉR. 2012-re az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) elérheti a tízezer eurót, ami annyit jelent, hogy az átlagbér 3000 lejre emelkedik, a nyugdíjak átlagos szintje pedig elérheti az 1250—1300 lejt — jelentette be a hét végén Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter. A tárcavezető egyúttal azt is közölte, a kormány célja egy olyan fejlesztési program kidolgozása, amely révén csökkenthető az ország régiói közötti különbség. (Krónika)

AZ ÉLVONALBAN ROMÁN SZÁMÍTÓGÉPKALÓZOK. A világ élvonalába küzdötték fel magukat a hazai internetkalózok, akik az elmúlt hat hónap során rengeteg fejtörést okoztak a világhálós bűncselekmények ellen fellépő nemzetközi nyomozó hatóságoknak. Az országos rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint romániai hackerek az év első felében mintegy 150 millió dollárral rövidítettek meg európai és amerikai állami intézményeket, cégeket és magánszemélyeket. A bukaresti nyomozó hatóság adataiból kiderül: a román internetkalózok többsége 16 és 20 év közötti, a számítógép-kezelésben és az internethasználatban rendkívül jártasságra szert tett fiatal.

KI LESZ AZ MVSZ ELNÖKE? A Magyarok VII. Világkongresszusának holnapi zárónapján választanak vezetőket. A jelenlegi MVSZ-elnök, Patrubány Miklós harmadszor is megméretteti magát. Legfontosabb célkitűzése a külhoni magyar állampolgárság győzelemre vitele. A jelenlegi elnök kihívója a marosvásárhelyi születésű Kvacskay Károly, akit Patrubány Miklós önjelöltnek tart. (Duna TV)

FOLYÉKONY NITROGÉN ÖMLÖTT AZ ÚTRA. Felborult hétfő délben egy folyékony nitrogént szállító teherautó a bukaresti körgyűrűn. A tartálykocsiból szivárgott a nitrogén és az üzemanyag is, ezért lezárták a robbanásveszélyes útszakaszt. A baleset az Otopeni híd és Mogoşoaia között történt. Az első vizsgálatok szerint a sofőr elvesztette uralmát a volán fölött, és a balesetben könnyebben megsérült. (NewsIN)

VISSZATÉRÉS. Mona Muscăt is jelöltnek javasolta a Demokrata-Liberális Párt (D-LP) Neamţ megyei szervezete — jelentette be Emil Boc, a párt országos elnöke az alakulat hétfői országos vezetőségi ülése után, hozzáfűzve, pártja semmi akadályát nem látja a volt szenátor indulásának az őszi parlamenti választásokon. Boc szerint Muscă ,,már vezekelt hibáiért", amúgy pedig a szavazók döntenek majd, hogy megbocsátanak-e neki, vagy sem. (Cotidianul)

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4538
szavazógép
2008-08-20: Közélet - x:

Előnyben a használt autók

Romániában júliusban kevesebb új autót írattak forgalomba, mint használtat. A szakértők szerint két okból csökkennek az újautó-eladások: a környezetvédelmi adó miatt a vásárlók inkább import használt autót vásárolnak, továbbá az üzemanyagok drágulása az egész piacot fékezte.
2008-08-20: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Nem mond le Năstase
Nem hajlandó lemondani parlamenti képviselői mandátumáról Adrian Năstase, ám Traian Băsescu államfőt szólította fel távozásra. Egyik televíziós műsorban a volt miniszterelnök kifejtette: lemondása az ellene elkövetett ,,gaztettek" beismerését jelentené, az ellene összeállított büntetőjogi dossziék politikai indíttatásúak. Az államfő viszont ,,abszolút mentelmi joggal" rendelkezik, hiszen akkor sem felel tetteiért, ha ittasan vezet, és elgázol egy gyalogost a gyalogátjárón ― érvelt Năstase.