Bizony, nehéz tavasz elé nézünk, sok-sok hóval, az utak forgalmát veszélyeztető nagy hófúvásokkal – erre lehet következtetni az utak karbantartóinak lázas munkája láttán. Február első napjaiban, verőfényes napsütésben, amikorra a mezőkön már csak mutatóban maradt egy-egy tenyérnyi hófolt, sok kilométer hosszúságban állítottak fel hófogó kerítéseket Szépmezőn, Maksa közelében, Réty körzetében.
Nem is akármilyen hófogókat. Régen becsületes vaslemezekből készült rácsokkal védték az utakat a hófúvások ellen, de most újítottak az utak téli karbantartói. Ahogy mondani szokták: haladnak a korral. A frissiben felállított hókertek műanyag hálóból készültek, ehhez hasonló anyagot használnak építkezések bekerítéséhez, árnyékolónak is – de lám, a látottak szerint hófogásra is megfelel.
Az időjósok nem riogatnak előrejelzéseikkel, nem szólnak a közeljövőben esedékes komoly havazásokról. De ki tudja, az utászok máshonnan tájékozódnak, így másképp látják az időjárás valószínű alakulását. Épp ezért legjobb belátásuk szerint munkálkodnak az utak védelme érdekében. Ha a következő egy-két hétben bebizonyosodik, hogy előrelátóan cselekedtek, a frissen kifeszített műanyag hálóknak köszönhetően nem bénult le a forgalom a hófúvások miatt, akkor mondhatjuk: bravó, megérdemlik a szolgáltatásaikért kapott fizetséget. Ha viszont marad a szép idő, és hamarosan beköszönt a tavasz, akkor csak azt mondhatjuk: hiába dolgoztak, nem érdemelnek fizetést. (De miért ne kérnének pénzt egy értelmetlen munkáért, ha van, aki megfizesse azt?)
Persze, ha tavaly november végén telepítik a hófogókat, egy szóval sem lehetett volna bírálni igyekezetüket. Még akkor sem, ha a télen ötcentinyi hó sem hull a megyében. Ám öt centinél jóval több hullott, és az utak takarításával is volt gond. Akkor valóban hasznosak lettek volna a hófogó kerítések. De abban az időszakban a műanyag hálók raktárban pihentek vagy még le sem gyártották őket. Vagy még ki sem találták, hogy hófogásra is bevethetőek. Vagy ki tudja. De az is lehet, hogy ezeket a műanyag kerítéseket spéci a februári, márciusi időszakra tervezik, használati utasításuk szerint pozitív hőmérsékleti tartományban felelnek meg legjobban a hófogás céljára.