Rendkívüli ülésre hívták össze tegnap a kézdivásárhelyi városatyákat. Az összejövetelt az indokolta, hogy a volt hadapródiskola felújításáról szóló európai uniós pályázattal kapcsolatosan kiegészítő iratcsomót kell hétfőn Gyulafehérváron benyújtani – mondotta Bokor Tibor.
A polgármester arról is beszámolt: előző héten a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség ellenőrei helyszíneltek az épületénél, bizonyos módosításokat kértek, hogy ismét be lehessen nyújtani a pályázatot. A testület ellenszavazat nélkül fogadta el az egykori hadapródiskola felújítására és kulturális központ létrehozására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt tartalmazó határozattervezetet.
Az alig nyolcperces gyűlés után Bokor Tibor polgármester elmondta: másodszor próbálnak európai uniós pénzt pályázni a volt hadapródiskola felújítására. Első alkalommal az volt a tervük, hogy a felújítás után oda költöztetik az Incze László Céhtörténeti Múzeumot. Azt a pályázatot elutasították, elsősorban forráshiány miatt. Mivel Erdélyben nagyon sok a műemlék épület, így sok volt a pályázó is, és nem jutott pénz mindenre. Más régiókban az erre a célra szánt összegek több mint fele megmaradt, nem volt, amire elkölteni.
Most végre újabb lehetőség kínálkozik a volt hadapródiskola felújítására, a műszaki ellenőrzésen már átesett a pályázat. A múzeum odaköltöztetéséről lemondtak, a felújítás után egy művelődési központot szándékoznak majd létrehozni az épületben, kulturális intézmények találhatnának benne új otthonra. Az épület felújítása közel hárommillió euróba kerül, az önrész csupán két százalék lenne – tudtuk meg az elöljárótól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.