Az Európai Karate Szövetség február 8. és 10. között megszervezte a 46. kadét, junior és 21 év alatti Európa-bajnokságot a dániai Aalborgban. A kontinensviadalon a 35 fős magyar nemzeti válogatott tagjaként a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club és az MTK Budapest sportolója, Gödri-Martis Huba is részt vett, aki kadét korosztályban az 52 kilogramm alatti súlycsoportban a hetedik helyen végzett.
A hatvannégy karatékát felvonultató főtáblán a háromszéki sportolót a kategória egyik esélyesével, Akhmed Akhmedovval sorsolták össze. A mérkőzésen az orosz 3–0 arányban győzött, majd a döntőig menetelt, ahol magabiztos küzdelemmel 8–0-ra nyert a macedón Bojan Kostov ellen, így a szentgyörgyi versenyzőnek esélye volt a vigaszágon bizonyítani és bronzérmet szerezni. Gödri-Martis a fehérorosz Andrej Taberko felett 2–1-re diadalmaskodott, majd ezt követően a francia Titouan Leger ellen lépett tatamira, akit magabiztos és elszánt küzdelemmel 3–1 arányban legyőzött. A háromszéki versenyző a folytatásban Anass Abdelmalki ellen harcolt, viszont nem tudott ellenfele fölé kerekedni, az összecsapáson döntetlen született, a bírók pedig a belga karatékát ítélték győztesnek, így Abdelmalki küzdhetett a bronzéremért, azonban a svájci Tim Scheuer jobbnak bizonyult nála. A 14 éves szentgyörgyi karatéka két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.
„Elégedett vagyok Huba első korosztályos Európa-bajnoki szereplésével, úgy gondolom, hogy egy bírói döntés miatt nem küzdhettünk az éremért. A sportoló hozta a hozzá fűzött reményeket, méltóan képviselte a nemzetet, és hiszem, hogy a következő kontinensviadalon még ennél is jobb eredményt sikerül elérnie. Köszönöm Huba szüleinek a támogatást, valamint az Orex, a Mamut Copy, a Comerț Ata, az Eniplast és Sport Világ hozzájárulását” – nyilatkozta Vass Hunor edző, aki hozzátette, hogy az októberben rendezendő chilei korosztályos világbajnokságra szeretnének jogot szerezni, és a kvalifikációs sorozatban hét háromszéki karatéka is harcba száll.
A magyar küldöttség három éremmel zárta a dániai korosztályos Európa-bajnokságot. Ilankovic Aleksandra a junior korosztályban az 53 kilogrammos súlycsoportban öt győzelmet aratva aranyérmet szerzett. Nguyen Hoang An a junior korcsoportban a 68 kilogrammos súlycsoportban a második helyen végzett, akárcsak Bárdos Ádám, aki a kadét korosztályban ezüstérmet érdemelt ki formagyakorlatával. A dániai kontinensviadalra 51 országból 1100 karatékát neveztek. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.