Házasság heti rendezvények Háromszéken
SEPSISZENTGYÖRGY. A programok helyszíne az unitárius templom tanácsterme, a részvétel díjtalan, és a rendezvény ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítanak. Ma filmvetítés: Teljesen idegenek (olasz vígjáték, 97 perc, 2016, rendező: Paolo Genovese), a filmet követő beszélgetés moderátora Péterfi Ágnes segédlelkész.
Szerdán: 18 órától kerekasztal-beszélgetés: bemutatkozik a Hármas Kötél Családközpont. Az est meghívottjai a Hármas Kötél Családközpont csoportjait vezető szakemberek. * A programsorozathoz csatlakozva a sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközségben a február 17-én, vasárnap 18 órától kezdődő istentisztelet részeként dr. Kinda Eleonóra tart előadást A család mint Isten ajándéka címmel. Ezt követően szeretetvendégségre és kötetlen beszélgetésre hívják az érdeklődőket.
ERDŐVIDÉKEN az ökumenikus rendezvénysorozat február 10–17. között zajlik. * Ma BARÓTON 10 órától a Vállalkozóközpont gyűléstermében Lét az egyedüllétben – Fancsal Zsolt (Bibarcfalva) református tiszteletes előadása a Boróka nyugdíjas kör tagjainak, házigazda: Dénes Kinga pszichológus, a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársa; 18 órától kerekasztal-beszélgetés házaspárokkal – meghívottak: Tordai Iluska és Tordai Sándor (Bibarcfalva), Csog Jolán és Csog Csaba Imre (Erdőfüle), Szabó Kata és Szabó Előd (Ürmös), Cséki Laura és Cséki Péter (Bibarcfalva), moderátor: Kondor Ágota mentálhigiénés szakember, tanár (Sepsiszentgyörgy), házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező; 20.30-tól a Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel Termében táncház: a talpalávalót Nagy Károly, Nagy Adél Réka és Nagy Magor húzzák, népdalt tanít Nagy Adél. VARGYASON 19 órától az unitárius imateremben Szeretet, őszinteség, bocsánat – Tordai Zsófia pszichológus (Barót) előadása, házigazda: Ilkei Árpád unitárius lelkész. ERDŐFÜLÉBEN 18 órától az elemi iskolában A nő pozitív feltöltődése a család szolgálatában – interaktív előadás Demeter Gyöngyi óvodapedagógus (Barót) vezetésével, házigazda: Fosztó Katalin tanítónő.
Szerdán: BARÓTON 18 órától az unitárius templomban Megtanulni egymás nyelvét – tudományos és lelkigondozói szempontok a jobb párkapcsolatért. Meghívottak: dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, unitárius lelkész és dr. Czire Szabolcs teológiai tanár, szociológus (Kolozsvár), házigazda: Demeter Mária. OLASZTELEKEN 19 órától a gyülekezeti közösségi házban A szeretet eszenciája – Andorkó Rozália tiszteletes asszony (Vargyas) előadása, házigazda: Tüzes-Bölöni Ferenc református lelkipásztor. SZÁRAZAJTÁN 18 órától a gyülekezeti teremben Szeretet, őszinteség, bocsánat – Tordai Zsófia pszichológus (Barót) előadása, házigazda: Kelemen-Karikás Árpád református lelkipásztor. NAGYBACONBAN 18 órától a Konsza Samu Általános Iskola tornatermében Édes otthon családi kvíz – Dimény Olga és Dimény János testnevelő tanár házaspár, illetve Veres Ildikó óvónő vezetésével.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház kamaratermében ma 19 órától Parti-Nagy Lajos: Ibusár-megállóhely címmel Benedek Ágnes egyéni előadása látható.
KOVÁSZNA. A Művelődési Központban vendégszerepel Yasmina Reza Művészet című darabjával a Kézdivásárhelyi Városi Színház. Ma 13 órától szervezett diákelőadás, 19 órától szabadelőadás. Jegyek elővételben a művelődési házban kaphatók 8–15 óráig.
Zene
ZONGORAKONCERT. A 2019-es Muszorgszkij-év tiszteletére rendkívüli hangversenyt tart Sepsiszentgyörgyön Nicolae Dumitru zongoraművész február 13-án, szerdán 18 órától az Árkosi Kulturális Központ koncerttermében (Bástya-ház, Olt utca 6. szám). Műsoron: Claude Debussy: 12 nyitány, Mogyeszt Muszorgszkij: Egy kiállítás képei (teljes mű).
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban MA: 16.30-tól Egy kutya hazatér – amerikai családi kalandfilm, 96 perc, románul beszélő; 16.45-től Asterix: A varázsital titka – francia animációs családi film, 85 perc, 3D, magyarul beszélő; 18.30-tól Instant család – amerikai családi vígjáték, 119 perc, román felirattal és Mia és a fehér oroszlán – francia családi film, dráma, 98 perc, román felirattal; 20.30-tól Pusztító – amerikai krimi, dráma, akciófilm, 120 perc, magyarul beszélő, 20.45-től Végtelen útvesztő – amerikai akcióthriller, horrorf., 100 perc, román felirattal. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Hitvilág
A HIVATÁSOK VILÁGNAPJÁT ünneplik ma a csíksomlyói templomban. Február 12-e Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója, így az évfordulóval kapcsolatban kiállítás nyílik a Jakab Antal Házban.
JEGYESKURZUS. Március 5-től kezdődően, keddenként 19 órától jegyeskurzusra várják a Krisztus Király-plébániára azokat, akik idén házasságot szeretnének kötni. Jelentkezni a plébánia irodájában lehet.
Tortoma Önképzőkör és kiállításmegnyitó
A baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében ma 19 órakor egy korabeli képeslapokból összeállított kiállítás megnyitóját követően Propaganda-képeslapok a Nagy Háborúból címmel Lőrinczi Dénes történész, a Bod Péter Megyei Könyvtár könyvtárosa (Sepsiszentgyörgy) tart előadást. A kiállítás témájához kapcsolódó bakanóták eléneklésével közreműködik István Ildikó népdalénekes (Sepsiszentkirály). Házigazda: Demeter László muzeológus.
Képernyő
TVR3 – MAGYAR ADÁS. Ma 11 órától: Játsszuk újra! – műsorunkban Boros Zoltán beszélget Virányi Attilával, az éppen 50 éves Metropol Együttes vezetőjével. Sok zene és nemcsak rocktörténet, hanem az eltelt esztendők keresztmetszete is kirajzolódik a 70 perces műsorban. * Út, Igazság, Élet – 2018-ban ünnepelhette volna a Zsil völgye a nevével egybeforrott bányászat 150. születésnapját. Ünnepelhette volna, ha egyfelől az itteni szénbányászat nem jutott volna egyértelmű és végzetes lejtmenetbe, másfelől meg, ha több büszkesége maradhatott volna meg a szakmának, miután az 1990/91-es bukaresti bányászjárások, az ún. „mineriádák” a mai napig hatóan be nem árnyékolják a Zsil völgyének nevét.
Ingyenes ügyintézés
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai szerdán Szörcsén (16–17.30 óráig) és Székelytamásfalván (18–19.30 óráig) fogadják az érdeklődőket a kultúrotthonban. * Az igénylőknek segítenek a magyar állampolgárság kérelmezésében, gyerekek, házasságok és halálesetek anyakönyvezésében, a hadifogságban elvesztett szülők és élettársak után járó kárpótlás kérvényezésében, az útlevél igénylésében, regisztrációval, illetve anyasági- és életkezdési támogatással kapcsolatos kérdésekben, és a dossziék összeállításában is. * Az igazolványkép elkészítése díjmentes.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Torján a héten naponta 9–16 óráig; Esztelneken mától csütörtökig 9–16 óráig a 2-es, csütörtökön és pénteken az 1-es transzformátorállomásnál szünetel az áramszolgáltatás.
spanyol nemzeti est a Zöld Nap Egyesület szervezésében ma 18 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A belépés díjtalan.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 7. szám) minden kedden 9–12 óráig lehet vérnyomást, vércukrot és koleszterint méretni.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonszámon lehet.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja az uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
A MAGYAR POLGÁRI PÁRT Sepsiszentgyörgy, Martinovits utca 2. szám alatti székházában munkanapokon 9–13 óráig támogató aláírásokat gyűjt a Dan Tanasă ellen iktatott ügyészségi feljelentés nyomatékosítására.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Mihai Viteazul tér 3. szám szám alatti Hygea (telefon: 0267 351 057, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.