Új köntöst kap a kultúrotthon

2019. február 15., péntek, Közélet

A gelencei községvezetésnek idénre számos terve van, amit az előző két esztendőben rajtuk kívül álló okok miatt nem sikerült megvalósítani. Ezek közül egyik legfontosabb a művelődési otthon tatarozása, mely az előzetes felmérések szerint mintegy félmillió euróba kerül.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az impozáns, több száz férőhelyes művelődési ház felújítási látványterve már három éve elkészült, és Cseh József polgármester szerint tavasszal el is kezdődhet a munka – már ha kapnak kivitelező céget. A községvezető elmondta: az utóbbi időben több ellenőrzés is történt, és feltették neki a kérdést: miért akarja felújítani az épületet, hiszen nincs rossz állapotban. Ez így igaz, kívülről még mutat, ahogy mutat, hiszen folyamatosan gondoskodnak az épület külső karbantartásáról, de belül már nem felel meg a kor követelményeinek, ráfér egy teljes körű felújítás, a padlózattól a világításig mindent fel kell újítani. Mivel a munkálatok hosszabb időt vesznek igénybe, amíg nem lehet használni a művelődési otthont, a nagyobb rendezvényeket a sportcsarnokban szándékoznak megtartani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2019-02-15: Közélet - Bokor Gábor:

Támogatják a bölcsőde működését (Kovászna)

Kovásznán 2016 óta igényelhetik a bölcsődei szolgáltatást a kisgyerekes szülők. Akkor csak 19 gyermeket írattak a bölcsődébe, a kicsik létszáma azóta 47-re növekedett.
2019-02-15: Közélet - :

Gépkocsikat tört fel a kiskorú tolvaj

Négy parkoló személygépkocsit tört fel egy 16 éves árapataki fiú Előpatakon.