Tegnap reggel tartotta idei első sajtótájékoztatóját Fejér László Ödön, az RMDSZ háromszéki szenátora, aki a pénteken elfogadott és az RMDSZ által is támogatott költségvetési törvény fontosabb tételeit ismertette, elmagyarázván, hogy az RMDSZ miért szavazta meg az idei büdzsét.
Nagyon sok szám elhangzott, és főleg az ellenzéki pártok számokkal érveltek, hogy rosszul, túl derűlátóan tervezte meg a kormánypárt az idei költségvetési törvényt – mondotta bevezetőként a honatya, aki szerint annak elfogadása vagy elvetése nem az RMDSZ szavazatain múlott, szó sincs arról, hogy az RMDSZ lett volna a mérleg nyelve. Mint magyarázta, a zárószavazás adatai szerint 275-en szavaztak mellette és 122-en ellene, vagyis az RMDSZ harminc szavazata nélkül is gond nélkül átment volna a törvény.
Az RMDSZ-nek más lehetősége nincs, mint tárgyalni bármelyik hatalmon levő párttal és megpróbálni vele egyezkedni azon célokért, amit az RMDSZ a magyarság érdekében megpróbál elérni – érvelt a szenátor, aki azt is elmondta, hogy közel harmincéves vállalkozói és költségvetés-összeállítási tapasztalattal a háta mögött azt tartja, hogy optimista módon kell a költségvetést megtervezni. Idén tízmilliárd eurót irányoztak elő a fejlesztési alapra, ami nem kis összeg. Három szaktárca – a szállítás, a tanügy és az egészségügy – sokkal több pénzt kapott, mint az előző években.
Az idei költségvetést úgy állították össze, hogy 180 km autópálya megépítésére megvan benne a szükséges pénz. Ami számunkra rendkívül fontos, vélekedett a politikus, az a brassói repülőtér megépítése, amire az RMDSZ lobbizásának köszönhetően 23 millió lej – megyénként 13, illetve 10 millió – jut Brassó és Kovászna megye tanácsain keresztül. Az RMDSZ-nek hatvanhárom módosító javaslata volt. A szenátor szerint elfogadható az idei büdzsé, de mint mondta: „meglátjuk, hogy mit hoz a jövő”.