Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar–izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Jeruzsálemben. A kormányfő megbeszélést folytatott Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, majd az azt követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: tájékoztatta izraeli kollégáját a közelgő európai parlamenti választásokról, amelyeknek egyik fontos célja lesz az antiszemitizmus visszaszorítása Európában.
Orbán Viktor közölte: arra törekszenek, hogy a választás után olyan új vezetők legyenek az Európai Unióban (EU), akik nem finanszíroznak olyan civil szervezeteket, amelyek beleavatkoznak a politikai ügyekbe és Izrael-ellenes álláspontot képviselnek. Az volt a terv, hogy a visegrádi miniszterelnökök együtt érkeznek Jeruzsálembe, ez majdnem sikerült, és az első kísérlet biztató volt, de most elhalasztják a V4-ek és Izrael találkozóját – mondta a kormányfő a program megváltoztatását okozó lengyel–izraeli vitára utalva. Azt mondta, jobb lett volna, ha mindenki eljött volna, hiszen mindig jobb együtt lenni, mint nélkülözni valakit. Magyarországot jó barátság fűzi Lengyelországhoz, szorosan együttműködnek az EU-ban is, és remélhetőleg Lengyelország és Izrael közvetlenül megbeszéli és megoldja a kialakult helyzetet – fogalmazott.
Orbán Viktor emlékeztetett, hogy Magyarország és Izrael közösen lép fel több nemzetközi szervezetben, így az ENSZ-ben is. Magyarország támogatja a helyi zsidó közösségeket, és remélhetőleg az eddigi legjobb Maccabi Játékokat rendezik meg hamarosan Budapesten – mondta. A gazdasági együttműködésről szólva a miniszterelnök kiemelte, hogy a 210 Magyarországon tevékenykedő izraeli cég komoly jelenlétet bizonyít, és fokozni szeretnék a két ország együttműködését az innovatív technológiák tekintetében. A miniszterelnök elmondta: most ünnepelik a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 30. évfordulóját. Benjámín Netanjáhú nélkülözhetetlen szerepet töltött be az Izrael és Közép-Európa közötti együttműködés újraindításában – tette hozzá.
Benjámín Netanjáhú hangsúlyozta: sok közös van a két ország múltjában, olyan kis népekről, kis demokratikus országokról van szó, amelyek a jövőt a békére, a szabadságra és a jólétre alapozva építik, ami erős köteléket jelent közöttük. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a terrorellenes erőfeszítésekben, mint mondta, együtt szállnak szembe azokkal, akik az emberi civilizációt vették célba: az iszlám szélsőségesekkel, a terroristákkal. Az izraeli kormányfő arról is beszélt, hogy a két ország együttműködik a védelem, a kutatás, a tudomány és a környezetvédelem területén is. A Budapesten megrendezendő Maccabi Játékok rendezvénye pedig mutatja, hogy mennyire fontosnak tartja Magyarország a kapcsolatait Izraellel – közölte.
Felidézte: Orbán Viktor tavaly is járt Jeruzsálemben, rendszeresen találkoznak, és minden alkalommal tovább erősítik a kétoldalú politikai, gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat. Benjámín Netanjáhú köszönetet mondott, amiért Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben, így az ENSZ-ben is. Végül azért is háláját fejezte ki, hogy Magyarország külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben, ezt fontos gesztusként értékelte.