Tizennyolc kategóriában díjazzák a megye turizmusában kiemelkedő tevékenységet folytató szereplőket. A kitüntetéseket a hagyományteremtő szándékkal megszervezett Visit Covasna Gálán adják át, amelyre március 21-én a megyeszékhelyi Fidelitas Szálloda konferenciatermében kerül sor – hangzott el a szervezők – Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – tegnapi közös sajtótájékoztatóján. A megyeháza kis gyűléstermében Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke, Édler András György és László Endre, a kamara elnöke, illetve alelnöke, valamint Gyerő József, Kovászna polgármestere számolt be a kezdeményezésről.
A tizennyolc kategóriában szerepelnek többek között rendezvények, lovarda és lovas turizmus, szakács, pincér, kúria és kastélyszálló. Kategóriánként három-három díjat ítélnek oda a közönségszavazatok, illetve a szakmai zsűri döntése alapján. A gala.visitcovasna.com oldalon március 4-ig bárki nevezhet vagy nevezheti kedvencét a megmérettetésre. Ezt követően március 5–17. között lehet voksolni a jelöltekre – ismertette a részleteket Grüman Róbert. Az alelnök hangsúlyozta: a díjazással ösztönözni szeretnék a turizmusban tevékenykedőket, ugyanakkor ezzel a rendezvénnyel is erősíteni kívánják az idegenforgalmi vállalkozók, szakemberek közösségét. Hozzáfűzte: ha megépül a vidombáki repülőtér, és lesz autópálya is, jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani a turizmus terén. A megye számára gazdasági ágazatként is fontos a turizmus – emelte ki.
Édler András számokkal igazolta a turizmus megyén belüli fontosságát: tavaly 300 turisztikai cég 1180 alkalmazottat foglalkoztatott, de legalább 100 engedélyezett magánszemély is tevékenykedett ezen a területen. Összesen mintegy 30 millió euró forgalmat valósítottak meg. Mint mondotta, több éve gondolkodnak együtt a turizmus és a gazdaság fejlesztésének érdekében, az eredmények biztatóak, a turizmus mindenképpen kitörési pontot jelent. A gálával kapcsolatban így fogalmazott: fontos, hogy a turizmusban dolgozó cégek, személyek megerősítést kapjanak tevékenységük fontosságáról.
Gyerő József a kovásznai turizmus múltját és jelenét összegezte. A ’89-es fordulat előtt kizárólag az úgynevezett „szocialista turizmus” zajlott Kovásznán. Az ingyenes vagy kedvezményes jegyekre alapozott idegenforgalom esetében – amely még ma is működik – nem lehet követelményekről, színvonalról beszélni. Az ilyen úton érkező vendégek a maguk során nem hagynak pénzt a városban. Ráadásul a jegyrendszer csak az év egy meghatározott részére biztosít látogatókat, a hátralévő hónapokban sok szállodai alkalmazott lesz munkanélküli – ecsetelte. Változásról is beszámolt azonban: észrevehetően módosul a turisták profilja, az igények is változnak, így a fürdővárosban ma már három négycsillagos szálloda is működik, és jelenleg még egy építését tervezik. Ezek tevékenysége folyamatos, a vendégek a maguk során pénzt hagynak a városban, a környék iránt is érdeklődnek, kihasználják a szórakozási lehetőségeket.
A turizmusnak így valós gazdasági hozadéka van a város számára, munkahelyeket biztosít, megélhetést ad építkezési vállalkozóknak, beszállító, szolgáltatócégeknek, fenntarthatóvá teszi a városi egészségügyi rendszert. Az önkormányzat a maga során az infrastruktúra, a megfelelő körülmények biztosításával támogatja az idegenforgalmat. 2009-ben bevezették az idegenforgalmi illetéket, a turisták minden eltöltött vendégéjszaka után egy lejt fizetnek az alapba, a pénzt – amely tavaly közel 550 ezer lej volt – a város fejlesztésére, a helyi lehetőségek népszerűsítésére, turisztikai iroda működtetésére, a turistákat is érintő kisebb befektetésekre használják – fejtette ki a polgármester.
László Endre a háromszéki idegenforgalom fejlődését leíró adatokat mutatott be. Habár még nincsen pontos adatsor a 2018-as eredményeket illetően, minden valószínűség szerint a turisták, illetve a megyében eltöltött vendégéjszakák számánál 6–10 százalékos növekedésre lehet számítani. Két évvel ezelőtt célként fogalmazták meg az évi százezer főnyi turistát, ezt mára egészen biztosan sikerült meghaladni.
Külön kitért a vakációs jegyek turizmusélénkítő hatására. Tavaly 250 millió euró értékben bocsátottak ki üdülési csekkeket, ennek a pénznek egy részét Kovászna megyében költötték el. „Hittem a vakációs jegyek erejében. Ezek a szomszédos országokban, Magyarországon is jelentős turisztikai forgalmat generáltak” – mondta el véleményét, hozzáfűzve: sokan nem tudják, miként használhatják az üdülési csekkeket, ezért hamarosan a sajtón keresztül fogják népszerűsíteni a tudnivalókat.