A szilárd transzatlanti partnerség, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti jó viszony fontosságát hangsúlyozta tegnapi brüsszeli találkozóján Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke és Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Mogherini rámutatott, hogy mindketten döntő fontosságúnak tartják a felek közötti kötelék és barátság fenntartását, ehhez az együttműködés, a párbeszéd folytatására van szükség számos területen, például a kereskedelmet, a klímaváltozást és az emberi jogokat illetően. A délelőtti megbeszélésen külpolitikai kérdések is napirenden voltak, egyebek mellett a legfrissebb venezuelai, közel-keleti, afganisztáni, nyugat-balkáni, ukrajnai és oroszországi fejleményeket is megvitatták, de szó volt az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikájáról is. Mogherini és Pelosi megerősítette elkötelezettségét a multilateralizmus és a szabályalapú nemzetközi rendszer mellett. Ez üzenetértékű lehet az ezekkel meglehetősen ellenséges Donald Trump amerikai elnök számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.