Red Bull Air RaceÚj helyszín Magyarországon

2019. február 22., péntek, Sport

A Balaton déli partján fekvő Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról.

  • Fotó: airrace.redbull.com
    Fotó: airrace.redbull.com

Zamárdi polgármestere, Csákovics Gyula úgy nyilatkozott, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Forma–1-nek is nevezett versenyt. Hangsúlyozta, Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.

A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, a július 12. és 14. közötti időszakra esne a verseny, „hiszen erről szól a főszezon”. Elmondta, a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel is egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést – jegyezte meg.

Mint ismeretes, Budapest főpolgármesteri hivatala február elején bejelentette, hogy a magyar főváros nem ad engedélyt a júliusra tervezett Red Bull Air Race budapesti megszervezésére. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa üzemeltetett sármelléki Hévíz-Balaton Airport pedig háttérbázisként vállalta a támogatást, amennyiben a szervezők a nyugat-balatoni térségbe vinnék a rendezvényt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2019-02-22: Sport - :

Kétgólos előnyben az Atlético Madrid (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

Az Atlético Madrid és a Manchester City is előnyt szerzett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, előbbi hazai pályán a Juventus ellen, utóbbi a Schalke vendégeként. A visszavágókat március 12-én rendezik.
2019-02-22: Belföld - :

Ne kelljen újból perelniük (Civil számonkérés Emil Bocnak)

Felkavarónak tartja és értetlenül áll a Musai-Muszáj mozgalom Emil Boc, Kolozsvár polgármestere azon válaszával szemben, amely szerint nem hajlandó kiírni magyarul a polgármesteri hivatal és a helyi tanács nevét a városháza épületére, csak ha a bíróság kötelezi erre. A kétnyelvűségért küzdő szervezet az anyanyelv világnapján nyílt levélben fordult az elöljáróhoz, amelyben egyrészt emlékeztetik a közigazgatási törvényben foglalt idevágó kötelezettségeire, másrészt a kolozsvári magyarokra nézve megalázó, a románsággal szemben pedig lekicsinylő és sértő, a nyelvi jogokkal kapcsolatos magatartását is szóvá teszik. Egyben megkérdőjelezik, hogy Emil Boc minden kolozsvári polgármesterének tekinthető.