Bírálja a Romániai Bírák Országos Szövetsége az igazságügyi törvényeket módosító, kedden elfogadott sürgősségi kormányrendeletet és annak felülvizsgálatát kéri a Dăncilă-kabinettől. Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig igényléssel fordult a nép ügyvédjéhez, azt kérve, támadja meg az alkotmánybíróságon a rendeletet. Az intézmény vezetője, Victor Ciorbea kitérő választ adott.
A bírói szövetség szerint a rendelet több olyan előírást tartalmaz, amelyek sértik az ügyészi és a bírói pálya szétválasztásának elvét, ezért arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül a jogszabályt. Rámutatnak, 2017-ben és 2018-ban abból a megfontolásból módosították az igazságügyi törvényeket, hogy minél élesebben válasszák el az egymástól teljesen független bírói és ügyészi pályát. Ehhez képest két olyan előírás is van a rendeletben, amely ellentétes ezzel az elvvel. Az egyik szerint ezután a vezető ügyészségi tisztségekre vonatkozó jelöléseket nem a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlegének kell véleményeznie, hanem a testület plénumának, amelynek tagjai között bírák is vannak, a másik pedig arról rendelkezik, hogy ezután bírák is megpályázhatják az ügyészségi vezetői tisztségeket, amennyiben korábban ügyészként is tevékenykedtek. Bírálják továbbá azt az előírást is, amely módosítja a legfelsőbb bíróság bírói tisztségeire pályázók esetében felállított követelményrendszert.
Dan Barna, az MRSZ elnöke az alakulat által benyújtott igénylés kapcsán elmondta: a Victor Ciorbeával folytatott egyeztetésen vázolták a kifogásaikat, és közölték vele: kötelessége alkotmányossági óvást benyújtani, mert a jogszabály igen káros hatással lesz az igazságszolgáltatásra. A nép ügyvédje azt mondta, kivizsgálja érveiket, és várja, hogy a következő napokban a bírák és ügyészek szakmai szervezetei, valamint más politikai pártok is ismertessék álláspontjukat, majd ennek függvényében hozza meg döntését. Victor Ciorbea a találkozó kapcsán megjegyezte: az intézmény szakértői alaposan elemzik a rendeletet, de senki nem gyakorolhat nyomást rájuk.