Kárpát-medencei hungarikumünnepet rendeznek szeptember 21–22-én a fővárosi Várkert Bazárban – mondta el az MTI-nek tegnap Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola vezetője.
Hozzáfűzte: a vásárral, terménybemutatókkal egybekötött nagyszabású rendezvényre meghívják a több mint ezer Kárpát-medencei helyi értéktár képviselőit, így összesen két-háromezer résztvevőre számítanak. A hungarikumünnepet a megyei értéktár-bizottságok májusi találkozóján készítik elő Lakiteleken. A rendezvényt a Lakitelek Népfőiskola a Nemzeti Művelődési Intézettel és az Agrárminisztériummal közösen szervezi.
A Kárpát-medencei hungarikumvetélkedő jelenlegi állásáról Horváth Zsolt, a Lakitelek Népfőiskola munkatársa számolt be. Kiemelte: a második alkalommal meghirdetett versenyre idén hetedik és nyolcadik osztályos diákok és felkészítő tanáraik jelentkezhettek. Az első fordulóban a csapatok egy 50 kérdésből álló feladatlapot töltöttek ki. A vetélkedőn jelenleg 242 csapat versenyez a Kárpát-medence összes magyarok lakta tájegységéről. A második fordulóban a csapatoknak egy olyan személyt kell bemutatniuk, aki sokat tett az adott térség értékeiért, valamint saját környezetük egy jellegzetes ételéről kell begyűjteniük egy receptet úgy, hogy személyesen is találkoznak a recept elkészítőjével – fűzte hozzá Horváth Zsolt.
Kitért arra is, hogy a hetedik osztályosok elődöntőjét és döntőjét április 3-án és 4-én, a nyolcadik osztályosok elődöntőjét és döntőjét május 22–23-án rendezik meg a Lakitelek Népfőiskolán. Az eldöntőkbe 16–16, a döntőkbe a legjobb nyolc-nyolc csapat jut be. Mindkét döntő első három helyezett csapata egy kétnapos hungarikum-körúton vehet részt. A nyertesek tavalyi körútja többek között Herendet, Hévízt, Keszthelyt, Baját és Kiskunhalast is érintette.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.