Hírsaláta

2008. augusztus 22., péntek, Belföld

MENESZTENÉK A MINISZTERT. Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter lemondását követeli a Szociáldemokrata Párt, amely ellenkező esetben a parlamentben egyszerű indítvány benyújtásával fenyegetőzik. Rodica Nassar, a párt alelnöke felelősségvállalásra szólította fel a tárcavezetőt az egészségügyben bekövetkezett ,,számos kudarc" miatt. A szociáldemokrata politikus bírálta az államilag támogatott gyógyszerek listájának összeállítását, mert arra nincs anyagi fedezet. Nassar nem ért egyet a miniszter javaslatával, amely értelmében az orvosokat szakmai teljesítményük alapján béreznék, továbbá azzal is vádolta Nicolăescut, hogy nem átláthatóan szervezte meg az egészségügyet illető árveréseket, ugyanakkor felelőtlenül költötte el az állami költségvetésből származó, valamint a Világbanktól kapott pénzösszegeket. (Paprika Rádió)

ÚJABB BEREVOIEŞTI? A Román Hírszerző Szolgálat és a belügyminisztérium több tucat dokumentumát találták meg a Duna mentén, a Siutghiol-tó partján. A Konstanca megyei rendőrség nyomozást indított az ügyben, s egy csoportot alakított a meglelt iratok ellenőrzésére, csoportosítására. Annyi már kiderült, az iratok a 90-es évekből származnak, s egy időközben elhunyt rendőr birtokában voltak. (Ziua)

NEM KELL A SZÉLENERGIA. Tolonganak Románia szélenergia-piacán a befektetni vágyó vállalkozók, miközben az áramelosztásra és -szállításra szakosodott Transelectrica vállalat 2013-ig csupán kétezer megawattnyi, szélenergiából előállított villamos energia termelését hagyta jóvá. Jelen pillanatban a szélenergiából előállított villamos energia elenyésző, csupán 7 MW, ami a felhasznált mennyiség 0,01 százalékát teszi ki. Az uniós normák előírják, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részarányát 2010-ig 4,7 százalékra kell emelni. Az elmúlt években az energiaipar terén megvalósult beruházások összértéke meghaladja a tízmilliárd eurót, és termelési kapacitásban több ezer megawattot tesz ki. Több fejlesztő saját felhasználásra és értékesítésre egyaránt termelne. (Adevărul)

JÓ ÁRAT KÍNÁL AZ ÁLLAM. Kilónként 60 baniért vásárolná fel az állam a tartalékalapba szánt búza egy részét. Ez szinte duplája a gabona mostani árának. A mezőgazdasági miniszterrel kötött egyezség értelmében a tárca 400 000 tonna búzát vásárolna fel. Noha ez a termelőknek nem jelentene nagy bevételt, az intézkedéstől azt várják, hogy felemeli a búza árát. A kilónkénti 60 banis felvásárlási árról szóló szabályzat körülbelül egy hónap múlva lépne érvénybe. Így azon termelőknek, akik még nem adták el az idei termésüket, és élni szeretnének a lehetőséggel, ki kell várniuk ezt a hónapot. (Index)

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4538
szavazógép
2008-08-22: Közélet - Bogdán László:

A sivárság nyugtalanító képei (Magasles)

Dél-Erdélyben utazva, a Brassó—Fogaras—Szeben—Sebes útvonalon szembetűnik a táj áttetsző szépsége és nyugtalanító sivársága. Összehasonlítva mondjuk Brassó—Marosvásárhely két útvonalával, rögtön szembeötlőek ama különbségek, amelyek Erdélyt és Romániát brutális nyíltsággal már-már két részre szakítják. Az egyik fele ,,fejlődik", épül, virágzik, a másik felén állni látszik az idő. Ezt a dél-erdélyi helyzetet vizsgálva azért is különös, mert például Szeben ma az ország egyik leglendületesebb épülő városa, ahova dől a pénz, jelen vannak a külföldi beruházások.
2008-08-22: Belföld - Ferencz Csaba:

Belföldi hírek

Folyósítják az oktatási támogatást
Az Iskola Alapítvány megkezdte a 2007―2008-as tanévre a magyar kormány által biztosított Szülőföldön magyarul nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatások kifizetését. Az alapítvány augusztus 20-án 14 404 diák után folyósította a támogatást azoknak a szülőknek, akik postán kérték az összeg kifizetését, 3367 diák után pedig bankkártyára utalja át a támogatást. A nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás összege a forint-lej bankközi licitárfolyam alapján 335 lej.