Új könyvesbolt nyílt pénteken Sepsiszentgyörgyön: a LibriM Könyvudvar a belvárosban, a Székely Mikó Kollégium tőszomszédságában nyitotta meg kapuját. Két hazatérő fiatal, Simon Tünde és ifj. Mike Bálint Gábor működteti, s üzletüknek – mely kávézó is egyben – egy vadonatúj épület ad otthont.
Mindketten közgazdászok, Kolozsváron tanultak és dolgoztak az elmúlt években, mesélte a csíkszeredai Simon Tünde és a sepsiszentgyörgyi Mike Bálint Gábor. Saját vállalkozást kívántak létrehozni, s nem az volt számukra nehéz, hogy egy nagyvárost egy kisebbre cseréljenek, hanem, hogy meghozzák a költözésre vonatkozó döntésüket.
A LibriM könyvudvarban mintegy hatezer kötetből, számos témakörből válogathatnak az érdeklődők, főként a magyarországi Libri Kiadó által forgalmazott könyveket kínálják, de a Cartographia Kiadó térképeit, útikönyveit is megtalálják az érdeklődők. Erdélyi kiadók köteteit is kínálják, miként román nyelvű művek is vannak a polcokon. Egyedit akartak, nem hagyományosat, ezért döntöttek a kávé, s a tea felszolgálása mellett is, de rendezvényekben is gondolkodnak, egyelőre azt szeretnék, hogy havonta tartsanak egy-egy könyvbemutatót, író-olvasó találkozót, be szeretnének kapcsolódni a város kulturális életébe.
A két fiatal maga is dolgozik a könyvesboltban, csapatuk harmadik tagja korábban egy székelyudvarhelyi könyvesbolt munkatársa volt. Úgy vélik, korszerű könyvesboltjukban mindenki talál magának olvasnivalót, de nyárra azt is tervezik, hogy terasszal bővítsék a kávézót. Abban is bíznak ugyanakkor, hogy elegáns könyvesboltjuk hosszú távon működhet majd, egyelőre csak erre figyelnek, nem kívánnak más vállalkozást teremteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.