Egyszer azt mondja Mihók az anyjának:
– Édes anyókám, házasod­hatnám.
– Kit vennél el, édes Mihókom?
– Ilókot, édes anyókám.
– Eredj, fiam, kéresd meg.
Mihók elmegy az Ilókék házához, s egy tűt kap ajándékba. Hazafelé jövet megunta a tűt a kezében tartani, s amint egy szénásszekérhez ér, beszúrja a tűt a szénába. Megérkezik a szénásszekér, s Mihók váltig keresi a szénában a tűt, de sehol nem leli. Elment hát haza az anyjához.
– Hol voltál, édes Mihókom?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki?
– Nem vittem semmit, adtak.
– Mit adtak?
– Egy tűt.
– Hadd lássam.
– Egy szekér szénába szúrtam, de nem lelem sehol benne.
– Jaj, fiam, nem jól tetted; a kalapodba kellett volna szúrni.
– Máskor úgy teszek, édes anyókám.
Egyszer megint azt mondja Mihók az anyjának:
– Édes anyókám, házasod­hatnám.
– Kit vennél el, fiam?
– Ilókot, édes anyókám.
– Eredj, fiam, kéresd meg.
Mihók elmegy leánynézni, s kap ajándékba egy ekevasat. Hazamenet beleszúrja a kalapjába, de az ekevas nem akart megállni, hol jobbra, hol balra húzta le a kalapot, sőt, még a fejét is jól össze­verte. Végül megunta a dolgot Mihók, s elhajította az ekevasat a sárba. Hazamegy üres kézzel.
– Hol voltál, fiam?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki?
– Nem vittem semmit, adtak.
– Mit adtak?
– Egy ekevasat.
– Hadd lássam.
– A kalapomba szúrtam, de nem akart megállni s elhajítottam.
– Jaj, fiam, nem jól tetted, a válladra kellett volna vetned, s úgy hoznod haza.
– Máskor úgy teszek.
Nemsokára megint elkezdi Mihók:
– Édes anyókám, házasodhatnám.
– Kit vennél el, fiam?
– Ilókot, édes anyókám.
– Eredj, fiam, kéresd meg.
Elmegy Mihók a leányos házhoz, s kap ajándékba egy kiskutyát. Hazamenet a vállára veti, s úgy viszi haza. A kiskutyának sehogy se tetszett az a hely, minél jobban nyomta Mihók a vállához, annál jobban fickándozott a kiskutya, végül mardosni kezdte Mihók vállát. Mihóknak nagyon fájt, s eldobta a kutyát.
– Hol voltál, fiam?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki,
– Nem vittem, adtak.
– Mit adtak?
– Egy kiskutyát.
– Hadd lássam.
– A vállamra vetettem, de marta, s eleresztettem.
– Jaj, fiam, nem jól tetted. Egy madzagra kellett volna kötnöd, magad után húznod, s szólítgatnod: kucó! kucó!
– Máskor úgy teszek.
Eltelik néhány nap, megint rákezdi Mihók:
– Édes anyókám, házasod­hatnám.
– Kit vennél el, fiam?
– Ilókot, édes anyókám.
– Eredj, fiam, kéresd meg.
Elmegy Mihók Ilókékhoz, és kap ajándékba egy fél tábla szalonnát. Jó erős madzagot köt rá, és maga után vonszolva ballag hazafelé, miközben minduntalan szólítgatja a szalonnát: kucó, kucó. A kutyák nem kérették sokáig magukat, az egész faluból összegyűltek a szalonnára, s amíg Mihók hazaért, mind megették, csak a madzagot hagyták meg.
– Hol voltál, fiam?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki.?
– Nem vittem, adtak egy nagy darab szalonnát, ezt ni!
– Hisz ez csak egy madzag!
– Arra kötöttem, magam után húztam, lehet, hogy megették a kutyák.
– Jaj, fiam, nem jól tetted. A hátadra kellett volna venned, hazahoznod és a házban felakasztanod a füstre.
– Máskor úgy teszek.
No, eltelik egy hét, újból mondja Mihók:
– Édes anyókám, házasod­hatnám.
– Kit vennél el, fiam?
– Ilókot, édes anyókám.
– Ered, fiam, kéresd meg.
Mihók ismét maga ment a lányos házhoz, és kapott egy borjút. Kötelet hurkolt a nyakára, hátára vette, s akármennyit feszengett, kapálódzott és rugdosta a borjú, hazavitte nagy nehezen. Otthon felvonszolta a padlásra s felakasztotta a kakasülőre.
– Hol voltál, fiam?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki?
– Nem vittem, adtak egy borjút.
– Hol van? Nem látom.
– Hazahoztam a hátamon s felakasztottam a füstre.
– Jaj, édes fiam, nem jól tetted. Gyengéden körül kellett volna kerekíteni a nyakát egy kötéllel, szépen hazavezetni, a pajtában a jászol elébe kötni s szénát vetni elébe.
– Máskor úgy teszek.
Eltelik egy hét, újra mondja Mihók:
– Édes anyókám, házasod­hatnám.
– Kit vennél el, fiam?
– Ilókot, édes anyókám.
– Eredj, fiam, kéresd meg.
Mihók elmegy, és odaadják neki a leányt. Mihók egy kötelet vet Ilók nyakába, vezeti hazafelé, szólítgatja: ,,ne, bocikám, ne, ne!” Hazaérve beköti a pajtába, szénát vet elébe, aztán bereteszeli az ajtót s bemegy a házba.
– Hol voltál, fiam?
– Ilóknál, édes anyókám.
– Mit vittél neki?
– Nem vittem, adtak.
– Mit adtak?
– Ilókot, hihihi.
– Hát hol van?
– Bekötöttem a pajtába.
– Jaj, fiam, nem jól tetted. Eredj hamar, cirógasd meg, vess szép szemeket rá, s hozd be a házba.
Mihók el is ment mindjárt, a háznál valamennyi aprómarhának kivájta a szemét, a pajtába ment, megcirókálta Ilókot, s hányta rá a szemeket. Szegény Ilók azt gondolta, hogy Mihók gúnyolódik vele, megsokallta a tréfát s elszaladt haza.
Azalatt a násznép összegyűlt a lakodalomra, elment a vőlegénnyel a menyasszony után, kiengesztelte s elvitte haza Mihókékhoz. A vendégeskedés után felvitték Mihókot és Ilókot a padlásra, s lefektették őket a szénába. Ilóknak nem tetszett ez a nyoszolya, egyre csak azon járt az esze, hogy elszökhessen, ezért lekérezkedett egy kis időre. Mihók nem hitt neki, s egy hosszú zsinórt kötött a nagy lábujjára, úgy bocsátotta le. Ilók pedig, mihelyt kinn volt az udvaron, leoldozta a zsinórt és egy kecske lábára kötötte, ő meg elillant haza. Mihók csak várta, várta; kiabált utána, s hogy nem jött, rángatni kezdte a zsinórt. A kecske a rángatásra mekegni kezdett, s Mihók anyja a nagy lármára felment a padlásra, hogy lássa, mi a baj.
– Hol van Ilók, fiam?
– Odalent megkecskésedett, édes anyókám.
– Hogy kecskésedett volna?
– Zsinórt kötöttem a lábára, s most húzom fel, de nem felel, csak mekeg.
Az anyja a zsinórt tapogatva megfogja a kecskét, és rájön, hogy mi történhetett. Felkölti a vendégeket, és megint mind elmennek a menyasszony után, kibékítik nagy üggyel-bajjal, s még egyszer visszaviszik a vőlegényhez. Újból egybekelnek, s máig is élnek, ha meg nem holtak.