Ukrán elnökválasztásShowman vezeti a népszerűségi listát

2019. március 5., kedd, Világfigyelő

Volodimir Zelenszkij ukrán humorista, színész jelentős fölénnyel vezeti az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáját a Rejting közvélemény-kutató csoport legfrissebb, tegnap közzétett felmérése szerint, miközben Petro Porosenko hivatalban lévő államfő és Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje szinte fej fej mellett áll a 2-3. helyen.

A február 19–28. között 2500 felnőtt megkérdezésével végzett felmérés eredménye szerint azoknak, akik már eldöntötték, kire szavaznak a március 31-i elnökválasztáson, 25,1 százaléka Zelenszkijt támogatja. Poro­senkóra 16,6 százalékuk, Timo­senkóra pedig 16,2 százalékuk készül szavazni. Jurij Bojko volt Janukovics-párti politikus támogatottsága a biztos szavazók körében 11,3, míg Anatolij Hricenko volt védelmi miniszteré 7,7 százalékos, Oleh Ljaskóra, a Radikális párt vezetőjére pedig 5,6 százalékuk készül voksolni. Andrij Szadovij lvivi (lembergi) polgármester mellett a biztos választók 3 százaléka áll. A politikus azonban múlt pénteken bejelentette, hogy visszavonja jelöltségét, és Hricenko támogatására kéri híveit.

Ugyanakkor a megkérdezettek 31,9 százaléka válaszolta azt, hogy még nem döntötte el, kire szavaz, illetve azt, hogy nem kíván részt venni a választáson.
A pártok népszerűségi listáját is a Zelenszkij köré alapított Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt vezeti 21,5 százalékkal. Második helyen a Haza (Batykivscsina) áll 18,7 százalékos támogatottsággal, a harmadikon pedig Porosenko pártja 14,2 százalékkal. Negyedik helyen az a volt Janukovics-párti, oroszbarát politikusok által létrehozott Ellenzéki Platform – Életért elnevezésű párt áll 10,5 százalékkal, amelynek Jurij Bojko az elnökjelöltje és vezetőségi tagja Viktor Medvedcsuk, az orosz elnökhöz, Vlagyimir Putyinhoz közel állóként ismert politikus. Hricenko Polgári Álláspont nevű pártja az ötödik 6,2 százalékkal, és hatodik a lvivi polgármester vezette Önsegély (Szamopomics) 5,5 százalékkal. Más párt a felmérés eredménye szerint nem érné el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. A következő parlamenti választásokat idén ősszel tartják Ukrajnában.

Lehallgatásra alkalmas berendezést találtak a Volodimir Zelenszkij humorista kijevi választási irodája melletti épületen – hozta nyilvánosságra tegnap Arszen Avakov belügyminiszter. A rendőrséghez Zelenszkij egyik testőre fordult azzal, hogy az egyik szomszédos lakóház tetejére ismeretlenek „gyanús eszközöket vittek fel”. A rendőrség, miután megtalálta az elektronikus eszközöket, nyomozást indított, valamint tájékoztatta az esetről az ügyészséget és az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) is. Anton Herascsenko parlamenti képviselő, Avakov volt tanácsadója – aki gyakran szivárogtat ki bennfentes rendvédelmi információkat – a Facebookon azt írta, hogy a Zelenszkij irodájánál talált lehallgatóberendezés olyan, ami nem szerezhető be az interneten vagy a piacon, hanem csak az SZBU licence alapján árusítják operatív feladatokat ellátó szerveknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 832
szavazógép
2019-03-05: Világfigyelő - :

Belső vita feszíti a szocialistákat (Magyarország)

Belharc van a szocialista pártban, Mesterházy Attilát azzal vádolták, hogy információkat szivárogtatott ki a választmányi ülésről. Az MSZP korábbi elnöke politikai bosszúról beszélt.
2019-03-05: Világfigyelő - :

Tüntetések fővárosa, Brüsszel

Átlagosan naponta háromszor tüntettek tavaly Brüsszelben. A tüntetések mintegy 80 százalékának nem volt köze közvetlenül belga ügyekhez – jelentette a helyi sajtó tegnap.