Városnapi kulturális ajánlóKülönleges hangszerek és drónos szobrok

2019. március 6., szerda, Közélet

Színházi előadásokat, zenés produkciókat, különleges kiállításokat is beválogattak az idei városnapi forgatagot megelőző kulturális hét eseményei közé. A Magmában tegnap a gazdag kínálat egy szeletéből nyújtottak ízelítőt a szervezők, és tájékoztattak: az érdeklődőnek már csütörtöktől lehetősége lesz jegyet váltani a bejelentett produkciókra.

  • Udvaros Dorottya a Majdnem valaki című produkcióval lép fel
    Udvaros Dorottya a Majdnem valaki című produkcióval lép fel

Nem volt könnyű feladat összeállítani a kulturális ajánlatot, ám törekedtek arra, hogy minőségi és közönségbarát programokat kínáljanak az érdeklődőknek – szögezte le Sztakics Éva alpolgármester. Kifejtette, a színházi eladások esetében erdélyi társulatokra esett a választásuk, egyebek mellett a kolozsvári, a temesvári és a gyergyószentmiklósi színházak produkcióit láthatja majd a közönség a városnapokon. Az Adrian Sitaru rendezte Illegitim című előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház hozza el Sepsiszentgyörgyre, míg a gyergyószentmiklósi Figura A. P. Csehov legismertebb színművével, a Három nővérrel vendégszerepel a kulturális héten.

Bartis Attila Romlás című drámáját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei révén ismerhetik meg a színházkedvelők. Az előadások nem kizárólag a magyar közönséghez szólnak, hiszen biztosítják azok román nyelvű fordítását, tolmácsolását – hívta fel a figyelmet Sztakics Éva. Hozzáfűzte, a megyeszékhelyi Andrei Mureșanu Színház javaslatára hívták meg a galaci Fani Tardini Színházat, amely Székely Csaba darabját, A homokszörnyet vitte színpadra. Emellett egy improvizációs színház, a fővárosi ComedyPunctShow előadói egyaránt bemutatkoznak majd a városnapokon.  

A zenés darabok kedvelőinek két előadást ajánlottak a szervezők. Majdnem valaki című produkciójával az egyik legnépszerűbb magyar színésznő, Udvaros Dorottya lép fel a Tamási Áron Színházban, míg a debreceni Rhythm and Shoes Táncklub amerikai és ír sztepptáncot ötvöző műsorával mutatkozik be a Háromszék Táncstú­dióban.

Mint elhangzott, a Magmában igazi kulturális csemegét kínálnak majd: a kortárs kiállítótérben a budapesti Előd Ágnes szobrász mutatkozik be rendhagyó, drónos szobraival. Érdekes színfoltnak ígérkezik a kulturális programok közt a Leskowsky Hangszergyűjtemény főtéri tárlata is. A kecskeméti, több mint kétezer darabot számláló gyűjtemény egy részével ismerkedhetünk majd a városnapokon, s a kőszínpadnál meg is szólaltatják majd őket.

A szervezők gazdag és változatos programokkal készültek városnapi felvezetőként, ezekről további részleteket a következő időszakban közölnek, s mint elhangzott, meglepetést is tartogatnak a kultúra  iránt érdeklődő nagyközönségnek. A kulturális szervezőirodában csütörtöktől lehet jegyeket váltani, a bábszínházi előadásokra egységesen 10 lejért, a többi, eddig ismertetett rendezvényre 30–40 lejes belépőket árusítanak. Kedvezményes jegy a helyek mintegy 20 százalékára váltható. A programokról, időpontokról a szentgyorgynapok.ro oldal nyújt átfogó tájékoztatót.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2019-03-06: Jegyzet - Váry O. Péter:

Történelmi tévedéseink

Kell-e, szabad-e kijavítani történelmi tévedéseinket? Mert van nekünk néhány. Ezúttal – március idusa közeledvén – csak az ünneppel kapcsolatosakat vegyük számba.
2019-03-06: Közélet - Fekete Réka:

Szentgyörgyi diák a győztes

Balló Ignác Norbert, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum tizenegyedik osztályos tanulója az abszolút győztese az Implom József Helyesírási Versenynek, amelynek 113 diák részvételével zajló Kárpát-medencei döntőjét a hétvégén tartották Gyulán.