Március 1.
A császári előőrsök Asszonyfalvánál megtámadták a magyar előőrsöket, amelyeknek Kiskapusig kellett hátrálniuk.
Március 2.
A császáriak Kiskapusnál visszavonulásra kényszerítették Czetz csapatait. Bem vezetésével visszafoglalták a falut.
Március 3.
Gál Sándor elrendelte Csík- és Háromszék területén a 26 és 40 év közötti korosztályból sorozott határvéd zászlóaljak megalakítását. Puchner harcba küldte teljes haderejét, és estére Medgyesig szorította vissza csapatainkat.
Március 4.
Bem feladta Medgyest és visszavonult Erzsébetvárosba.
Március 5.
Horváth János kormánybiztos elrendelte a székely falvak harangjainak ágyúöntés céljára való begyűjtését. Csányi László jelentette Kossuthnak, hogy a helyreállított bodvaji hámor megindítja a vaságyú- és ágyúgolyógyártást. Bem csapatai Dánoson előőrsöt hagyva Segesvárra vonultak vissza, erődített állások kiépítésébe kezdtek.
Március 6.
Mikó Mihály, Csíkszék kormánybiztosa jelentette Csányi Lászlónak, hogy körzetében több harangot adományoztak a kézdivásárhelyi ágyúöntő gyár számára. Puchner úgy döntött, frontális támadás helyett dél felől, meglepetésszerűen rohanja le a várost, ezért főerőivel délkelet felé, Riómfalvára vonult. A Nagy-Küküllő völgyében a kis létszámú medgyesi helyőrség mellett csak Heydte őrnagy különítménye maradt, amelynek Segesvár felé vonulva le kellett kötnie Bemet.
Március 7.
Puchner csapatai átvonultak Szentágotára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.