Női kosárlabda, Román KupaDöntős a Sepsi-SIC, ismét kikapott a KSE

2019. március 6., szerda, Sport

A bajnoki címvédő Sepsi-SIC együttese szerdán késő délután 68–56 (17–13, 16–13, 22–11, 13–19) arányban diadalmaskodott az Aradi ICIM otthonában a női kosárlabda Román Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, és kettős sikerének köszönhetően másodiknak jutott be a sorozat Final Fourjába. Másik háromszéki csapatunk, a Kézdivásárhelyi SE Brassóban vendégszerepelt, ahol az utolsó pillanatig játékban volt a győzelemért, ám végül egy pont különbséggel, azaz 61–60-ra (9–13, 14–15, 18–15, 20–17) kikapott a helyi Olimpiától.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

Aradi ICIM–Sepsi-SIC 56–68

A hazai csapat kezdte jobban a negyeddöntő aradi visszavágóját, olyannyira, hogy a zöld-fehérek csak a 7. percben vették át igazából a játék irányítását és a vezetést, amit végül az utolsó sípszóig megtartottak. Az első negyed 13–17-tel ért véget, s a második játékrészben is folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem, a csapatok pedig a Sepsi-SIC hétpontos előnyénél, azaz 26–33-as állásnál vonultak az öltözőbe. A szünetben Zoran Mikes edző felrázta tanítványait, akik remek harmadik szakaszuk – amiben kétszer annyi pontot dobtak, mint ellenfeleik – után megléptek az ICIM-től. Az utolsó negyed 37–55-ös állásról indult, és a biztos győzelemmel a tarsolyukban a sepsiszentgyörgyiek kissé ellazultak, és bár elvesztették az utolsó tíz percet, 12 pontos diadalt könyveltek el a Maros-parti városban (56–68). Üröm az örömben, hogy a meccsen Ghizilă megsérült, ám bízunk abban, hogy ott lesz a két csapat újabb, szombati párharcán, amit ezúttal a bajnokságban vívnak egymással.

A csapatok: * Aradi ICIM: Fodor 2, Hadzovic 22/3, Williams 13, Ciotir 5, Dzombeta 7/3–Ardelean 2, Mercea 5/3, Rotariu, Bartók, Glisici, Lee, Péter (edző: Bogdan Bulj) * Sepsi-SIC: Gödri-Părău 9, Ghizilă, Higgins 16, Solopova, 6, Topuzović 8–Sipos 11/9, Mîrne-Nagy 1, Kovács 3/3, Demeter, Slamová 5, Whitted 9 (edző: Zoran Mikes)


Brassói Olimpia–KSE 61–60

Bő három percen át egyik csapat sem tudott kosarat szerezni, a pontcsendet pedig a házigazda Olimpia törte meg. A kézdivásárhelyiek gyorsan válaszoltak, és egy újabb kosármentes időszak után átvették a vezetést, és 9–13-ra nyerték meg a negyedet. A második játékrészben is ők irányították a küzdelmet, sőt, ha minimálisan is, de növelni tudták előnyüket. Húszpercnyi játék után 23–28-ra vezetett a KSE. A térfélcsere után is a céhes városbéliek voltak a kezdeményezőbbek, a tartalékos brassóiak pedig végig ott loholtak a nyomukban, és bár a kék-fehérek 10 ponttal is vezettek, mégis 41–43-ról várták a folytatást. A negyedik játékrész is kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott döntő előnyre szert tenni, így roppant szorosra sikeredett a végjáték.

Az utolsó perc során előbb a KSE, majd az Olimpia vezetett, a hajrában pedig Mobley kezében volt a győzelem, ám elhibázta a triplakísérletét, így csapata 61–60-ra kikapott. Akárcsak egy hete, a kézdivásárhelyiek amerikai idegenlégiósa dupla duplával zárta a meccset, most 38 pontot és 14 lepattanót szerzett. Derekasan helytállt a KSE, amely már azzal történelmet írt, hogy újoncként bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé, a vereség ellenére a Brassó elleni két meccs tapasztalatszerzésnek mindenképp jó volt.

A csapatok: * Brassói Olimpia: Filip 12/3, Szmutku 4/3, Al Ash Hab 7, Prlja 18/6, Holland 20/6–Pešović, Bartee, Podar, Pătraşcu, Tanaçan, Arina (edző: Dan Calancea) * KSE: Debreczi 8, Bölöni 2, Csurulya 3/3, Danalache 3/3, Mobley 38/3–Holinka-Miklós 6/6, Voloncs, Istók, Czimbalmos, Lénárt, Ardelean (edző: Ljubo­mir Kolarević).

Egy további eredmény: Szatmárnémeti VSK–Târgoviște 74–45 (továbbjutott: a VSK kettős sikerrel és 156–81-es összesítéssel). Az Alexandria–Konstancai Phoenix találkozó este 8 órakor rajtolt, s lapzárta után ért véget. (tibodi)

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 225
szavazógép
2019-03-07: Belföld - :

Nem lesz erdélyi magyar koalíció (EP-választások)

Nem lesz erdélyi magyar koalíciós lista a májusi európai parlamenti választásokon: a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ vezetői tegnapi kolozsvári megbeszélésükön nem tudtak megállapodni a közös listáról, ezért az MPP nem fog jelöltet állítani az RMDSZ listájának valamely nem befutónak számító helyére és a kampányban sem vesz részt. Az együttműködés azonban folytatódik a két párt között.
2019-03-07: Sport - :

Nem jutott döntőbe a KSE Futsal (Teremlabdarúgás, U19-es Román Kupa)

A céhes városbéli KSE Futsal kedden és szerdán Székelyudvarhelyen vendégszerepelt, ahol az U19-es teremlabdarúgó Román Kupa nyolcas döntőjét rendezik meg. A kézdivásárhelyi legények kedden büntetőrúgás után abszolválták a kupasorozat negyeddöntőjét, tegnap viszont ötgólos különbséggel bukták el a döntőbe jutásért kiírt párharcot.